Hol van az országod?

Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések, és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája.

51 körzet nincs Magyarországon, ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben. Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Felcsút környékén.

A környék egyik elhíresült paranormális jelenség kutatóját Váradi Andrásnak hívták. Sajnos Bandi már nem lehet az élők sorában, mert a göböl-pusztai juhász is részese lett a környéken folyó fideszes kísérleteknek. Egy kísérlet keretében halálra gázolták az önkormányzati választások előestéjén. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Váradi András felelős a saját haláláért. mert paranormális módon nekisétált a szemből érkező, kivilágított Mercedesnek amely következtében életét vesztette, és emiatt a választási bizottság másnap arra kényszerült, hogy törölje őt az alcsútdobozi önkormányzati választáson indult személyek sorából. Ennek az embertelen kísérletnek az volt a célja, hogy kiderítse, a magyar társadalom hogyan reagál a politikai utasításra történő gyilkosságokra. A Váradi Andráson végrehajtott kísérleti gyilkosság után a Fideszben elégedetten dőltek hátra, ebben az országban bátran lehet politikai utasításra gyilkolni, nem igazán zavar ilyesmi túlzottan sok embert. Váradi András ugyan már nem tud rávilágítani a Felcsút környéki anomáliákra, de ő halálával egyáltalán nem értek véget Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett környéken a különféle kísérletek. 

Hogy mi a célja az itteni fideszes kísérleteknek? A környéket keresztül kasul átszövi a titkosszolgálati emberek hálózata, és a biztonságos környezetben lefolytatott kísérletek tapasztalatait átültetik az országban másutt folyó fideszes aljasságokba.

Meglehetősen rég volt már, amikor a kétezres évek első felében szálka lettem Felcsút környékén a pénzéhes harácsoló köröknek. Akkoriban még ez a környék az MSZP birtokában állt, de az a fajta jogállamiság ami az egyszerű embert védte volna az MSZP-s rablóktól, az bizony már akkoriban sem létezett erre. Aztán az MSZP-s guruk eladták Felcsút környékét Orbán Viktornak, azóta az MSZP-s (ex MSZP-s) köröknek mentelmi joguk van a fideszes hiénák előtt. Minden hiába, ez egy ilyen ország! Hiábavaló volt ötven év kommunista nevelés, a szépen hangzó szocialista elvek, az évtizedeken át magukat büszkén kommunistának valló egyének, egy szempillantás alatt fideszes csicskává züllöttek. 

Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, és sokszor látom, hogy a Felcsút környékén kikísérletezett módszereket másutt is egyre bátrabban alkalmazzák. Sok mocskos ügyet folytatnak az országban, ezeknek csupán töredéke kerül bele a nagy médiák híreikbe. Most éppen Iványi Gábor lelkipásztor, illetve egyháza ellen folytat keresztényüldözést a Fidesz. Iványi Gábort most éppen börtönnel fenyegetik, és sokan azt hiszik a börtön a legrosszabb ami történhet vele. Pedig dehogy! A börtön ugyan meglehetősen rossz, de nem a legrosszabb. Akkor talán a halál a legrosszabb? Dehogyis! A göböl-pusztai juhász is már védett helyen van, Bandinak már nem fáj semmi, nem is tudnak belerúgni Orbánék.

Az egyik legkegyetlenebb verzió amikor élve temetik el az embert… Sokan el sem hinnék, de ilyen dolog Magyarországon is történik, sőt, egyre gyakrabban. Nem zárják az illetőt börtönbe, nem oltják ki az életét, de megfosztják mindentől, ami az embernek fontos. Persze elveszik a pénzét, értékeit. De vannak a pénztől értékesebb dolgok is a világon. Akit élve temetnek el, azt megfosszák az emberi méltóságtól. Nem veszik emberszámba, kiröhögik, átnéznek rajta, folyton lehülyézik. Aki a politika feketelistájára kerül az csak egy degenerált futóbolond lehet. A volt barátai inkább letagadják, nehogy még ők is feketelistása kerüljenek miatta, az ajtók bezárulnak előtte, és senki nincs aki legalább meghallgatná a kínjait. Ilyen az élve eltemetett ember sorsa.

Hogy Iványi Gábornak mi lesz a sorsa nem tudhatom. Azt viszont tudom, hogy az ellene az igazságszolgáltatás dicső zászlaja alatt zajló eljárásban csak mocsokkal fog találkozni Papirra leírt mocsokkal, hús-vér emberi mocsokkal, egyenruhába, ügyészi palástba csomagolva.

Vihetik rendőrségre, kihallgatásra, fogdába, ügyészségre, bíróságra, börtönbe, beszélhetnek hozzá nyájas szép szavakkal vagy durván, a mocsok mindig ott lesz a közelében. Iványi Gábor gyakorlott lelkész, ő érzi maga körül a lélek rezdüléseit. A hazug lelkek ott lesznek körülötte, miközben tisztességes eljárásban nemigen reménykedhet, mert a tisztesség az ennek a leamortizált társadalomnak nem igénye.

Ebben a morálisan leamortizált közegben lettem én is a Fideszes kísérletek részese Felcsút környékén. A történetem kissé szövevényes, az egyszerű emberek számára talán nehezen követhető. Az ellenem folytatott projekt akkor lépett újabb szintet, amikor 2013-ban előzetes letartóztatásba helyeztek, egy MSZP-hez kötődő bírónő becsületének megsértése miatt. Ez még a hírhedt Farkas Tibor végrehajtó ügye volt. Amikor kiengedtek a börtönből, három nap múlva megjelent a lakásomon a bicskei rendőrség, és ismét letartóztatott. Kiderült, hogy amíg a börtönben voltam, tárgyalást rendelt el a bíróság, a tárgyalásra az idézést a lakhelyemre küldték nem a börtönbe. Így nem is voltam ott a tárgyaláson, ami miatt a bíróság elrendelte, hogy vezessenek elő a tárgyalásra a rendőrök. A bicskei rendőrök annak rendje módja szerint meg is jelentek a lakásomon, de mivel nem találtak ott, így kiadták ellenem az országos körözést mert szerintük ismeretlen helyen tartóztam, mialatt én a balassagyarmati börtönben voltam… Aztán amikor kiszabadultam gyorsan felfedeztek és újból letartóztattak.

Bár mindez sokaknak tetszett, a bicskei rendőrök örömkönnyeket hullajtottak a röhögéstől de ez a mutatvány már a Btk §-a ütköző jogellenes fogva tartás kategóriája, ami végett újabb perpatvar keletkezett az ügymenetben. Ami következtében két bicskei rendőr becsületének megsértése miatt újabb büntetőeljárást indítottak ellenem. Erről persze mit sem tudtam évekig, békésen kerékpároztam fel-alá nap mint nap Felcsút körzetében. Aztán egyszer ismét jöttek értem és bevittek a bicskei rendőrségre. Ahol kiderült, hogy úgy már öt éve eljárás folyik ellenem, évek óta körözött személy vagyok, és ráadásul még kirendelt ügyvédem is van évek óta, akit természetesen soha nem is láttam.

Végül ezt az eljárást az ügyészség úgy szüntette meg, hogy a kirendelt védőügyvédemmel nem siketült megismerkednem. Az ügyészség nem indokolta semmivel az ellenem folytatott büntetőeljárás okát – megszüntették és punktum! Na jó, azért már olyan hatósági anomáliák álltak kazalban az eljárásban, amit legfeljebb egy ufó megjelenése tudott volna felülmúlni. Szóval nem véletlenül kukázták azt az ügyet. El lehet képzelni mennyire gennyes volt az egész eljárás, ha már a fideszes ügyészeknek ciki volt az egész, és inkább nem vállalták.

Persze azért Felcsút körzetében ezzel nem zárták be a fideszes kísérleti részleget, így hamarosan megint jött értem a bicskei rendőrség, merthogy újabb eljárás folyik ellenem. Az történt, hogy a két bicskei rendőr becsületsértése miatt folytatott ügy irataiból az Központi Nyomozó Főügyészség kivette azokat az iratokat, amelyekben az alábbi rendőri vezetők becsületét sértettem meg éppen:


Papp Károly r. altábornagy, korábbi Országos Rendőr-főkapitány, később titkosszolgálatot irányító államtitkár
dr. Balogh János r. vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány
dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy Országos Rendőr-főkapitány helyettes
dr. Varga Péter r. dandártábornok Fejér Megyei Rendőr-főkapitány
dr. Balázs Sándor r. alezredes bicskei rendőrkapitány

Tehát annyi történt csupán, az általuk gennyesre hazudott eljárást megszüntették, és a megszüntetett eljárásból kreáltak egy ujjat.

Még a Rákosi alatt, az Andrási út 60-ban volt egy savval teli kád a kínzókamrák mellett. Abba dobták azokat akiket nyomtalanul el akartak tüntetni, a kádat a Dunába engedték. A kommunisták sohasem ismerték el a létezését, mások szerint mindez történelmi tény, de a saját bőrömön tapasztalva Központi Nyomozó Főügyészség (ez ma a politikai rendőrség) mocskát, nem mernék fogadni húsz forintban sem, hogy ma Magyarországon politikai utasításra nem dobnak savas kádba embereket. Lehet, hogy alaposabban át kellene vizsgálni az ügyészségek pincéit egyszer…

Ugyan megírtam nekik, hogy olyan hatósági mocsok esetén, amit rám is zúdítottak, virágot nem igazán szoktak küldeni a hatóságoknak köszönetképpen, de ettől függetlenül tovább folyt ellenem az újabb, becsületsértés miatti büntetőügy.

Néha jöttek a bicskei rendőrök, aztán elvittek, hol ide, hol oda. Még a pesti bíróságra is vittek bilincsben, hogy minek azt nem tudni mert tárgyalás vagy ilyesmi az nem volt. A bíró közölte, hogy mivel éppen most ott vagyok a bíróság előtt, ezért megszünteti az ellem kiadott legutóbbi körözést, ezzel vége is a dolognak, menjek ahová akarok, majd folytatódik az ügy valamikor. Aztán nemsokára megint köröztek…

Az utóbbi néhány évben Bicskén, a rendőrségtől egy köpésre laktam egy társasházban. A lépcsőházban egy bicskei rendőr is lakott családjával. Gyakran találkoztam velük. Közben a hatóságokkal leveleztem, néha erre a címre, nevemre küldött hatósági leveleket vettem át. Már amikor ezt megtehettem, mert a előfordult, hogy a bicskei posta aljas módon még az értesítést sem dobta be a postaládába, de előfordult olyan is, hogy a bicskei posta a részemre küldött bírósági levelet csak úgy odaadta valamelyik fideszes pribéknek a lépcsőházba. Akinek fontos a levéltitok, az ne a bicskei postára bízza a leveleit…

Persze való igaz, holmi hatósági idézésekre már rég nem járok. Minek is jelennék meg, amikor azért lettem letartóztatva, mert a börtönből nem mentem el a tárgyalásra ahová be voltam idézve a lakcímemre küldött sajtpapírral. Teljesen mindegy, hogy megjelenek-e vagy sem, a bicskei rendőrök úgyis jönnek, aztán megint elvisznek. Ez egy ilyen patkány banda.

Aztán végül bíróság elé állítottak a rendőri vezetők becsületének megsértése miatti bűnügyben. Az ügyben úgy lettem vádlott, hogy még ki sem hallgattak, de mit számít ilyen apróság nagy Fideszes kísérletezés közepette. Tehát ültem három hónapot a sitten 2025-ben, aztán bíróság elé kerültem, ahol tárgyalás nélkül az ügyészség indítványának megfelelően meghozta a Pesti Központi Kerületi Bíróság az ítéletet: megrovásban részesített a bíróság. A bíró közölte, amennyiben nem fellebbezek, az ítélet három nap múlva jogerőre emelkedik.

Nem felebeztem, viszont néhány nap múlva bementem a bíróságra betekintést kérni az ügy iratanyagába. Annyira meg sem lepődtem, az iratokat nem tudták megmutatni, azért nem mert az ügyészség megfellebbezte a saját vádindítványát és emiatt a teljes iratanyag a másodfokú bíróságon van…

Jött a nyári bírósági szünet, aztán véget is ért, és én ismét bementem a bíróságra betekintést kérni. És lám! Az ügy visszakerült a másodfokú eljárást lefolytató bíróságról. Az irattáros vaskos aktát rakott elém. Kíváncsian vettem kézbe, vajon milyen döntés született másodfokon az ügyemben? Eltörölték másodfokon az elsőfokú ítéletet? Esetleg súlyosbították? Letöltendő börtönre változtatták az elsőfokú ítéletet?

Legnagyobb meglepetésemre, a kilónyi aktában nem volt benne a bíróság másodfokú ítélete! 

Mondom az irattárosoknak, hogy valami nem gömbölyű, merthogy a minap még azért nem adták oda az iratokat, mert az ügy másodfokon van, viszont ebben az aktában meg nincsen semmiféle másodfokú bírósági ítélet! Az irattárosok vakarták a fejüket, persze ők nem jogtudósok, csupán raktározzák az iratokat. Azért belenéztek, alapfokon azért eligazodnak a bírósági iratok között. Végül olyasmit motyogtak, hogy lehet, hogy az előzetes letartóztatást elrendelése miatt előterjesztett felebezésem bírálták el másodfokon…


Három hónappal azelőtt fellebbeztem, amikor a bicskei rendőrök előállítottak a bíróságra. Azt bírálták el azután, hogy meghozták az elsőfokú ítéletet – mi a fenének bírálták volna el azt az ügy megszűnése után?

Ugyanaz az irattáros, amelyik ezt mondta, nemrég a számítógépből az silabizálta ki, hogy azért nem tudja betekintésre átadni az iratokat, mert az ügyészség megfellebbezte az elsőfokú ítéletet, és ezért másodfokra került az ügy…

Rendben, ezzel meg is volnánk, az irattárosokkal nincs miről vitázni. Kérem, hogy a teljes iratanyagról készítsenek másolatot részemre. Semmi gond, lemásolják, csak nem most azonnal, több hétbe is beletelik mire elkészül a másolat, mert a másoló részleg ilyen határidővel tud dolgozni a bíróságon. Elkérik a telefonszámom, majd ha elkészül, akkor felhívnak. Teltek múltak a hetek és nem hívtak. Felhívtam őket- na nem volt egyszerű mutatvány, mert a bírósági telefonközpontosnak hiába mondom, hogy a B1 csoportot kapcsolja a negyedik emeleten, 487 számú iroda, a központos ez alapján nem tudja kit keresek. Végül jó helyen csörgött a telefon, fel is vették, és készségesen közölték, hogy elkészült az ellenem 2018. év óta folytatót büntetőügy iratanyagának lemásolása, mehetek érte. Azt elfelejtették mondani, hogy ha már elkészült a másolat, akkor miért is nem hívtak fel, merthogy ők ezt ígérték…

 

 

Tehát akkor ismét Pesti Központi Kerületi Bíróság, irattár. Jelentkezem az ellenem folytatott büntetőeljárás teljes iratanyagáért. Az irattáros készségesen elém tesz egy rakás papírt. Ez az ellenem 2018. év óta folytatott büntetőeljárás teljes iratanyaga. Legalábbis állítólag. Már első látásra gázos az egész. A bíróság hivatalos formában szokta kiadni a másolatokat, legalábbis eddig. Az iratok átlyukasztva, nemzeti színű vékony zsinórral átfűzve, a zsinór vége csomózva, a csomó papírpöttyel leragasztva, és lepecsételve. Így szokott kinézni egy iratanyag, amit a bíróság másolat formájában kiad az arra jogosult személynek. Ahogy a képen látható, az enyém az nem ilyen. Nincs átlyukasztás, nincs nemzeti színű zsinór, nincs zárópecsét sem.

Meglepődtem? Á, dehogy! Abban a paranormális közegben, amiben Felcsút környékén élek, ez teljesen oké. Sőt! Nagyon is oké! Vagy aki így jobban érti – Ócseny Harasó! Váradi Bandi (Ö volt a göböl-pusztai juhász, legalábbis amíg meg nem ölték) nem tudta átvenni a 2014-es alcsútdobozi önkormányzati választások eredményéről szóló dokumentumokat, sem nemzeti színű zsinórral átkötve, sem zsinór nélkül, merthogy szegény előző este már elhalálozott. Pedig ő is indult a választáson, de a fene tudja miért, neki sürgős volt meghalni, és nekisétált a szemből jövő, kivilágított Mercedesnek göböl-puszta felé hazafelé menet.

Ehhez képest és totál jó vagyok, nem ütött el a villamos a bíróságra menet, nem dobtak savas kádba, csak börtönbe, de valahogyan túléltem a börtön poloskáit. Ahogy már említettem komoly múltam van a hatósági mocsok vonatkozásában, így teljesen tisztában voltam a helyzettel. Vagy átveszem ezt a nem hivatalos iratkupacot, vagy nem, de másikat akkor sem fogok kapni. Verhetem az asztalt az irattárban, nem fog odajönni senki illetékes, az irattárosokkal vitatkozhatom amíg ki nem dobnak a bíróságról.

Tehát kaptam négyszáztizenhat azaz-416 db- A4 lapból álló irathalmazt. A bírósági tárgyaláson az ügyész azt állította, hogy a rendőri vezetők becsületének megsértése miatt ellenem folytatott büntetőeljárás a 2018. év óta van folyamatban. Ehhez képest apró anomália, hogy a részemre készült iratkupacban az első oldal 2020. Március 10-i készült irattal kezdődik.

 

Az iratanyagnak hiányzik a komplett első része: – ki, miért, kinek az indítványára indította ellenem az eljárást, ebben az ügyben az én tudomásom szerint soha nem voltam gyanúsított, már alapból vádlottként debütáltam az eljárásban. Az ügyben érdemi kihallgatás nem volt, és ráadásként még a vádirat is hiányzik az iratanyagból…

Bocsánat! Sokat tapasztaltam, de nem vagyok jogász. Olyan, hogy vádirat, kell még egyáltalán manapság? Lehet, hogy az egy ódivatú dolog, és már nincs is rá szükség. A delikvensről megállapítja két megbízható fideszes patkány, hogy az illető bűnös, aztán már jön is a csókáért a zsaru, viszik a bíróságra elítélni, aztán máris mehet a sittre. Minek ide vádemelési indítvány meg mindenféle krikszkraksz. Van itt Felcsút környékén elég fideszes patkány, majd megállapítják azok, hogy ki a bűnös!



 

A 416 lapból álló iratanyag (pontosabban iratanyag részlet) semmi izgalmasat nem tartalmaz. Kismilliószor kiadták ellenem a körözést, kerestek ott ahol biztosan nem vagyok ezekről jegyzőkönyveket írtak, majd továbbították a semmitmondó papírokat valami aktatologató hatósági léhűtőnek. Aztán megszüntették az ellenem kiadott körözést, majd megint körözni kezdtek és kezdődött előröl az egész.

Néha sikeresen elfogtak, akkor előállítottak, rendőrségre szállítottak, megmotoztak, jegyzőkönyvet írtak a zsebemben található tárgyakról. Tulajdonképpen csak ezek vannak az iratanyagban, meg néhány általam bíróságnak küldött irtat.

Az eljárás kezdete lehetne érdekes, de az teljes mértékben hiányzik. Az iratanyag vége viszont már érdekes! A borító előtti utolsó 415. lap a Pesti Központi Kerületi Bíróság által kiállított irat, amiről nemigen lehet megállapítani, hogy miről is szól valójában, de 2025. 04. 03. napján kelt az irat. Azon a napon vittek fel a bicskei rendőrök a bíróságra, ahonnét hamarjában vittek is a börtönbe, a Markóba. Ezzel fejeződik be az ellenem folytatott eljárás a részemre másolt teljesnek mondott iratanyagban.





A bíróság által részemre átadott iratokban, ez az utolsó irat, holott ezt követően a börtönben is kaptam a bíróságtól iratokat de ezek már nincsenek benne a ”a teljes iratanyagban”. Tehát hiányzik belőle az elsőfokú bírósági ítélet is, a bíróság tárgyalásáról készült jegyzőkönyvről nem is beszélve. Aztán az ügy másodfokra került, de az semmiféle irat nincs az 416 oldalnyi iratanyagban, ami bármilyen másodfokú ítéletet, intézkedést tartalmazna.



Aki átellenőrizte az ellenem folytatott ügy aktáját, nem sokat vacakolt a dologgal. Kivette az ügyből az iratanyag komplett első és utolsó részét, aztán a maradékot odaadta az irattárosoknak, hogy ezt kell odaadni a madárnak, ha megjött az irataiért. Így már érthető, hogy erre az összeválogatott salátára miért nem tették rá a nemzeti színű zsinórt lepecsételve. Mert az igazolja, hogy az anyag hivatalos.

Az én praxisomban ez így teljesen megszokott, de azért vannak nyitott kérdések az ügyben. Az ellenem folytatott büntetőeljárás, az elsőfokú eljárást követően másodfokra került, a bírósági közlés szerint. Az elsőfokú ítéletet megkaptam, az ítélethozatalt követően már a bíróságon Ellenben az eljárásban meghozott másodfokú ítéletről, vagy intézkedésről semmit nem tudok, csupán annyit: az ellenem folytatott eljárás másodfokra került az ügyészség felebezése miatt.

A kérdés a következő: 

MILYEN ÍTÉLETET – INTÉZKEDÉST HOZOTT A BÍRÓSÁG MÁSODFOKON?

Mondjuk nagyon paranormális az, hogy a másodfokú ítéletet nem hozzák az elítélt tudomására. Nem végeztem mélyreható kutatást ebben a témakörben, de sanszos, hogy ez a bírósági metódus teljesen ujjszerű a magyar igazságszolgáltatás gyakorlatában, és korábban még soha nem is alkalmazták. 

Viszont el kell ismerni van a dologban spiritusz – az elítélt ne is tudhassa meg, hogy mire van ítélve. Egyszerűen zseniális! Ez egy újabb, Felcsút környékén kikísérletezett módszertan, nem lennék meglepve, ha a bicskei rendőrségen dolgozták volna ki mindezt. Ott vannak akkora barmok akik képesek ilyen magas szintű dolgokat kidolgozni.

Milyen kár, ogy korábban ezt még nem alkalmazták! Gondoljunk csak bele, mennyire praktikus lett volna, ha például 1956 után, a megtorlás idején, amikor Kádár még akasztott, a halálraítéltekkel nem közölték volna a halálos ítéletet. Az ötvenhatos srácok úgy haltak volna meg a bitón, hogy soha nem tudták volna meg, hogy halálra vannak ítélve.

Jut eszembe! Mondjuk Váradi Andrással sem közölték, hogy halálra van ítélve… Csak szimplán kinyírták ahogy ment hazafelé a családjához a Göböl-pusztai úton.

Vajon az én ügyemben mi lehet a másodfokú ítélet, hogy ennyire titkolják? Csak nem???!! De bizony lehet! A másodfokú bíróság lelkiismeretesen áttanulmányozta a ellenem koncepciós módon folytatott eljárást, és kártérítést ítélt meg részemre! Bizony! Azért vannak ám még lelkiismeretes bírók is a világon!

Három hónapot ültem a sitten, jogtalanul. Azért csuktak be, mert a bíróság hiába küldte a tartózkodási helyemre a idézést, nem vettem át, és visszaküldték a bíróságra. Közben meg a bicskei postások nem is hozták ki az értesítést, hanem se szó se beszéd, visszaküldték a bíróságra azzal hogy nem vettem át. Azt a levelet amiről nem is tudok, hogyan tudnám átvenni? A bicskei postások aljas szemétsége teremtette meg a jogalapot a bicskei rendőröknek az letartóztatáshoz! Akinek fontos a levéltitok meg ilyesmi, az ne a bicskei postával intézze a levelezését. Szóval másodfokon biztos utánanéztek mindennek, ahogy a nagykönyvben le van írva, és kiderült minden, világossá vált a másodfokú bírói tanács előtt, hogy jogtalanul zártak börtönbe és kárpótoltak

Meglehet, hogy ezért titkolják előlem a másodfokú ítéletet, mert nem akarják odaadni a kártérítésként megítélt suskát! Na ja! Erről lehet szó! A nekem járó zsozsót meg megkapják a bicskei rendőrök karácsonyra.

Te jó ég! És akkor mi van, ha a bíróság másodfokon halálra ítélt? Mi van!? Hogy nincs is halálbüntetés Magyarországon? Hát persze, hogy nincs! Olyan jogszabály sincs, hogy az elítélt nem tudhatja meg az ügyében hozott másodfokú ítéletet, aztán mégis van ilyen…

Hogy itt nem ítélnek halálra senkit? Talán kérdezzék erről a néhai göböl-pusztai juhászt, az majd megmondja, hogy van-e halálbüntetés Magyarországon. Jönnek a bicskei rendőrök, megfognak aztán agyonvernek. Odateszik mellém a biciklit, aztán felveszik a jegyzőkönyvet, hogy elestem a kerékpárral és bevertem a fejemet. Váradi Bandi mellé egy létrát tettek, pont az volt nála… Na jó, lehet, hogy ennyire nem is para az ügy. Simán letöltendő börtönre változtatták az elsőfokú ítéletemet másodfokon. Majd jönnek megint a bicskei rendőrök, aztán elvisznek, mert már rég be kellett volna vonulnom a börtönbe, csak szokás szerint szökésben vagyok. Ennyi…

Olvasom a hírekben, hogy Iványi Gábornak már szólt az orvosa, a szíve nehezen viseli az izgalmakat. Sok erőre lesz szüksége, mert az a mocsok ami a magyar igazságszolgáltatás eljárásaiban vár rá, próbára teszi az embert. Ez az ország nem a magunkfajta emberek országa. Sem Iványi Gábor sem én nem érezzük magunkénak ezt az országot. Ez az ország másoké, a mi országunk Isten országa, ahol Jézus Krisztus uralkodik. Hogy akkor talán méltóztassunk átfáradni abba a másik országba? Türelem! Azért vannak még olyan dolgok, amikben nem a fideszes komisszárok döntenek.

Felcsút környéke csendes. Pénzek jönnek a környékre, aztán elfogynak. Aztán újabb pénzek jönnek. Vannak akik esküsznek, nincs itt semmi látnivaló. Ámbár Váradi András már rég megmondta- itt már minden Mészáros Lőrincé! Csak a rend kedvéért azért említsük meg, Mészáros Lőrinc cigány származású. Bizony! Akárki akármit mond, a bicskei önkormányzat a felcsúti cigányoké. A bicskei polgármester Bálint Istvánné Andi csak egy bábú a cigányok sakktábláján. A bicskei polgármesternő nemrég még politikai karrierről ábrándozott, de mára már egyre kevesebben mernének fogadni Bálintné fényes politikai karrierjére.

Felcsút környéke egy kísérleti körzet, paranormális dolgokkal. Bicskén felfutóban van a cigányság. Nem csupán azért mert van pénzük, képesek intellektuálisan is fejlődni. Figyelnek egymásra, a közösségüket építik, mert ők tudják, az egész közösséget kell emelni, az adja számukra a biztonságot.

A bicskei rendőrök is a felcsúti cigányokat szolgálják. Mondjuk a bicskei rendőrök már húsz évvel ezelőtt sem arról voltak híresek, hogy annyira normálisak lettek volna, de mostanra kezdenek rendesen paranormálisakká válni. Ugye Bicskén sok a cigány származású ember. A cigányok meg büdösek, ezt mindenki tudja, a rendőrök meg pláne. Minden emberi rasszhoz tartozó ember testének van egy jellegzetes illata. Más illatú egy etióp ember bőre, más egy eszkimóé, más egy indiai emberé.

Van olyan rendőr Bicskén, aki a csemetéjét a közeli sváb faluba járatja iskolába. Persze, ott minden más, az iskolába nincsen annyi cigány mint Bicskén. Na jó, adjunk valami nevet is a rendőrnek, legyen mondjuk Halász szászlós. Csak nem fogja Halász zászlós úr a csemetéjét a büdös bicskei cigány gyerek mellé ültetni az iskolában? Hát persze, hogy nem! Átíratja a szomszéd faluba, ahol nincs annyi gond a cigány gyerekekkel. Aztán miután Halász zászlós úr átvitte a csemetéjét a szomszéd falu iskolájába, felölti magára a rendőregyenruhát aztán szolgálatba lép, hogy a cigányok érdekét védje Felcsút környékén. Most úgy őszintén ez mennyire normális?

De vajon mi lesz akkor, ha a cigányok kezdik átvenni ezt a módit, úgy gondolják, hogy nem helyes az, hogy a cigány gyerekek a büdös magyarok mellé ülnek az iskolában? Merthogy a cigányok oldaláról a magyar bőr illata üt el a megszokottól, tehát a magyar a büdös nem a cigány…

Hogy ha büdös a magyar akkor menjenek máshová? Aki ilyet képzel az vagy teljesen ostoba, vagy még sohasem járt Felcsút környékén. Ez a környék a cigányoké! Ök diktálnak, valójában ők osztják a pénzt. A magyarok kuncsorognak a cigányoknál a pénzért és nem fordítva. Miért a cigányoknak kellene innét elmenni ha nem tetszik neki valami? A cigány az nem hülye, a cigányoknak megvan a magukhoz való eszük. Az iskolai problémát egyszerűen meg tudják oldani – ki kell tenni egy táblát az iskolára:

CIGÁNY ISKOLA

Ezzel egy tollvonással meg is lesz oldva a probléma. Persze a magyar gyerekek is járhatnak majd tovább az iskolába, ahogy eddig, csak annyit kell jó erősen a magyaroknak jó erősen az eszükbe vésni, hogy ez már egy CIGÁNY ISKOLA ahol a magyaroknak kell a cigányokhoz igazodni és nem fordítva. De Felcsút környékén a nagyok világában is úgy van, hogy már a magyarok igazodnak a cigányokhoz és nem fordivá, akkor célravezetőnek látszik, hogy az erre irányuló nevelést az iskolában is el kell kezdeni.

Ki mondja azt, hogy a cigányok ezt úgysem tudnák megcsinálni? Hát igen. Erre szokták mondani, hogy nemcsak nézni kellene, nem ártana látni is néha. Amikor Orbán Viktor 2024-ben kampánykörúton járt az országban, akkor Bicskén egyetlen helyre látogatott el – vajon hová? Hát persze, hogy a Bihari utcába!

Azt a környéket mindenki Pérónak hívja, az egy színtiszta cigány negyed Nem is ment Viktor sehová máshová Bicskén, se nem a reformátusokhoz, se nem a katolikusokhoz, nem ment a bicskei piacra elvegyülni a magyarjai között, hanem Orbán Viktor a bicskei Péróba a cigányokkal pózolt a kamera előtt.

Szóval ki az aki azt állítja, hogy a bicskei cigányok nem tudnak elintézni valamit maguknak, ha nagyon akarnak? Én már rég tudom, ez nem az én országom. De attól, hogy nem az enyém, még a cigányok okosan összerakhatják a magukét. De vajon veled mi van kedves olvasó? Vajon a te országod hol van?

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek