Néma volt akkor is, mikor Éva néni riadt gyerekként a templom padjában az Istenhez fohászkodott. A bicskei templom ugyanúgy állt, ahogy az évszázadok során mindig, amikor Éva néni édesanyja fogta tíz gyermekét, majd hátrahagyott férjet, háborúban elpusztult családi fészket, és az oroszok elől menekülő magyar csapatokkal együtt elindult Ausztria felé. Útközben átvészeltek bombázást, légitámadást, láttak sebesülteket, sok halott katonát. Már javában Ausztria területén jártak, amikor utolérte őket a háború végének híre. Akkor Éva néni édesanyja úgy döntött nem akar letelepedni idegen vidéken, és tíz gyermekével elindult hazafelé. Hogy láthassa férjét, elpusztult otthonát, hogy újra láthassa Bicske templomát. A templomot, amely némán tűrt már megannyi értelmetlen szenvedést, halált, amely régóta némán tűri, hogy Isten nevében bűnt a bűnnel koronázzák. És kegyes volt hozzájuk az Isten, az anya tíz gyermekével hazaért. Újra meglátták a férjet, az apát, a leégett házat, és újra láthatták Bicske templomát.
A templom állt némán, ahogy az évszázadok alatt mindig, és nem hasadt meg a kő szíve, amikor látta a málenkíj robotra hurcolt magyarok ezreit. Aztán meglátta Rákosi Mátyás vörösen fénylő ötágú csillagát, ami fényesebben tündökölt a templom keresztjénél. A templom csak állt a helyén, amikor Tabodi Istvánt, a horthysta katonatisztet a kommunisták kínozták, amikor Nagy Imre felemelkedett, és amikor ötvenhat után jött a megtorlás. A templom állt a helyén rendíthetetlenül, amikor Kádár idején kissé jobb idők jártak. Amikor Tabodi István megtért, és börtönből való szabadult. Bár a tornya sem rezdült, de biztosan vidámabban csendült harangja, amikor Tabodi István felszentelt papként belépett ajtaján.
Aztán együtt merengett Tabodi atyával az öreg templom sok éven át a múlton, réveteg éjszakákon át. Némán magukba zárták mindazt, amit sem megérteni, sem elmondani nem lehetett. Az idők értelmetlennek tűnő megannyi borzalmát.
Aztán a templom némát tűrte, Tabodi István atya nyugdíjazását. Nem szólt, tornya sem rezdült, harangja sem kondult, amikor a sokat szenvedett Vitéz Tabodi Istvánt vénségére újabb megpróbáltatások és gyalázatos dolgok érték. Mert mondta az Úr:
„Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” (Csel 9:16)
A múlt és az utókor, ritkán járnak kéz a kézben. Vitéz Tabodi István, a megtért horthysta katonatisztből lett pap, maga volt a múlt, ami utána következett az pedig már a jövő gúnyáját öltötte magára. A templom némán állt, amikor az új nemzedék egyházi helytartója felnyitotta a bibliát, és olvasni kezdte annak sorát:
„azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok” (Ter1:28)
És Isten szaván felbuzdulva a plébános barátnője egy gyermeket hozott a világra. A templom nem fordult ki a helyéből, meg sem rebbent, de az egyház mégsem volt boldog a gyermekáldás láttán. A rossz nyelvek szerint a pelenkázóasztalnak nem tudtak megfelelő helyet találni a plébánián. Főpapok sietek elsimítani a dolgot, a Szűzanya fátylával eltakarni, amit még lehetett. Az oltáriszentségben bízva a vétkező atya családjával külföldön kezdhetett új életet. A templom nem szólt, meg sem rezdült, egy új élet születése semmiség azokhoz képest amit már az évszázadok alatt eltűrt.
Aztán új szelek fújtak, és megint újabb idők jöttek. A templom kövei a régiek maradtak, azokat meghagyták, de az Istent azt lecserélték. Új istenség kezdett tündökölni a környéken, a pénz istene érkezett erre a vidékre. A mindenhatót keresők már nem az ég felé emelték a tekintetüket, az Istent kutatva, sokkal inkább a felcsúti futballpálya felé kacsingattak. Aztán megérkezett az új istenség földi helytartója. Kackiás bajuszú, polgármester, országgyűlési képviselő, Orbán bizalmasa. Akire az új istenek rámosolyogtak, annak hopp, akire meg nem, annak kopp… Ahol a politika és pénz tanyát ver, ott az egyház sem maradhat ki a konspirációból. Az egyház szeplőtelenségben fogant jó hírének évszázados hagyományai vannak. Pénzel, politikával való lepaktálásban a csuhában járó papolók utolérhetetlenek.
Pedig Isten minden kétséget kizáróan előírta: „Rajtam kívül más istened ne legyen!” (Kiv 20:3)
És lám! Mégis megérte lecserélni a régi Istent, a forintok egyre jobban gurultak. Az új istenek megmondták kifelé guruljanak, és az egyházfik boldogan áldoztak az új isteneik oltárán. A templom a régi maradt, de új papok jöttek, akik mindent aláírtak, amit az új istenek eléjük tettek. Legalábbis eleinte. Később már kissé vonakodtak. A papok egy darabig alázatosan szolgálták az új isteneiket, de aztán rádöbbentek, hogy mégsem lehet semmivé tenni az Úr Jézus szavát.
Az Úr Jézus előre megmondta: „Senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt6:24)
Így aztán csendben elsomfordáltak, bűnbocsánatban reménykedve. Legalábbis amelyik még tehette, és nem kapott gutaütést. Aztán történt, hogy a bicskei római katolikus templom, amely eltűrt minden bűnt és szennyet az évszázadok során, úgy döntött, hogy nem tűr tovább.
Az Úr szava szent: „Azt mondta nekik: »Írva van: Az én házamat az imádság házának fogják hívni, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt«” (Mt 21:13)
És a bicskei templom megmozdult talapzatán, amelyen rendületlenül állt az évszázadok során. Mert azt már nem akarta eltűrni, hogy a Teremtő Úr Istent sutba dobják és új isteneket imádjanak helyette. A templom, amely mindaddig szilárdan állt évszázadok során, süllyedni kezdett, fala megrepedezett, tornya dőlni kezdett.
„Így szól az Úr: Íme, amit felépítettem, lerombolom, és amit elültettem, kigyomlálom” (Jer 45:4)
Így üzente a világnak a templom istene, hogy Ő a régi maradt, az a Teremtő Úr Isten, amely a világmindenség fölött áll. Ha akar teremt, ha akar rombol, bármit megtehet, mert Ő a Mindenható. A környék új istenei pedig csak pénzsóvár földi halandók, magukat istenítő hitvány sátán fiak, kikre ki lesz mondva az ítélet.
Az egyház sohasem volt szűkmarkú, ha magyarázat kellett. A bicskei plébánia weboldalán a templom süllyedése okát kizárólag geológiai okokra vezeti vissza:
„talajmechanikai jellemzők az elmúlt évtizedekben megváltoztak. Ennek következtében a templom tornya megdőlt, a boltozatok átrepedtek, illetve a főfalak és támpillérek alapozása megsüllyedt.”
Persze van geológia, meg talajszerkezet a világon, viszont az istenhit legalapvetőbb tétele, hogy a fizikai világ és annak minden törvénye fölött Isten uralkodik. Az istenben hívők szerint, az Isten bármikor felül tudja bírálni az anyagi, a fizikai világ törvényeit. A biblia telis-tele van ilyen rendkívüli eseményekkel:
– „Amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr erős és forró szél által, amely egész éjjel fújt, elhajtotta és szárazzá tette a tengert, s a víz kétfelé vált. Erre Izrael fiai bementek a kiszáradt tenger közepébe, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a kőfal.” (Kiv 14:21-22)
– „Miután beesteledett, tanítványai lementek a tengerre. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tengeren túlra, Kafarnaumba. Besötétedett már, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. Mivel nagy szél támadt, a tenger háborgott. Amikor mintegy huszonöt vagy harminc stádiumnyira hajóztak, látták, hogy Jézus a tengeren járva a bárkához közeledik, és megrémültek. Ő pedig így szólt hozzájuk: »Én vagyok, ne féljetek!« Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak.” (Jn 6:16-21)
Amennyiben Isten nem uralná a fizika törvényeit és nem tudná felülbírálni azokat saját akarata szerint, akkor a bibliában található események sem valósulhattak volna meg. Az egyház által hirdetett biblikus szemlélet alapján, a bicskei templom nem süllyedhetett volna meg Isten akarata ellenére. Isten megtehette volna, hogy a templom ugyanúgy álljon sértetlenül, ahogyan addig is állt az évszázadok során, de Isten máshogy döntött. Az egyház magyarázata a bicskei templom süllyedéséről egy határozottan ateista szemlélet szüleménye. Az az egyház, amely szentül hisz István király levágott, mumifikálódott kezében – a Szent Jobban, Szűz Máriában, az oltáriszentségben, egyetlen szóval sem említi, hogy a világot teremtő Úr Istennek valami dolga lehetne a bicskei templom süllyedése körül.
