Jöjjenek az oroszok! Szeretnéd látni?

Egy népszerű blog egyik alapvető kritériuma a jól megválasztott célközönség. Az online guruk receptje szerint ezután következik a célközönség igényeinek felmérése, az interneten leggyakrabban használt keresőszavak behatárolása. Az ilyen módszerrel készült blog, arról fog szólni, amit a célközönség hallani, látni, olvasni szeretne.
 

Ez a blog, nem ezen módszer alapján készül. Az itt lévő tartalom, nem a tömeg igényeket szolgálja, sokkal inkább arra törekszik, hogy arról szóljon, amire szükség lenne, vagy ami ellen fel kell lépni ahhoz, hogy hazánkban tisztességes közállapotok uralkodjanak.
 

A blognak a célközönsége azon magyar emberek, akiket fölöttébb zavar az a módi, ahogy a magyar állam bánik velünk, és egy tisztességes országra vágynak a lelkük mélyén. Vagy esetleg nem is csupán vágyakoznak, hanem a tettek szintjén is igyekeznek érvényt szerezni álmaiknak.

 Az említett célközönség kis számban ugyan de létezik, ám meglehetősen heterogén, a politikai felfogás dolgában. A ”tisztességes ország” fogalmával ugyan szinte mindenki egyetért, csak mindenki mást gondol róla. Sokan a tisztességes országot kizárólag a jólétükkel azonosítják: ha jól élek akkor tisztességes az ország, ha rosszul élek akkor tisztességtelen. Mások a tisztességes országot politikai alapon osztályozzák, például: az X rendszer tisztességes, az Y rendszer meg tisztességtelen, vagy épp fordítva.  
 

Rendszerektől függetlenül, politikai témákról írni, na ez az a recept, ami biztosan nem repít el a népszerűség csúcsaira. Ráadásnak ezen a blogon ott van még visszatérő jelleggel, az egyéni tenni akarás kérdésének feszegetése, ami alapjaiban népszerűtlen téma szeretett hazánkban. Itt a jólétről szeretnek elmélkedni, vagy pedig egyik-másik rendszerrel nosztalgiázni, nem pedig tenni akarásról terveket szőni. Itt a problémákat imigyen szokás intézni:  „Jöjjön már valaki, és csináljon már valamit!” – ismerős ez a dohogás? Okulva az említett hiányosságokból, most jöjjön egy olyan téma, amely sokaknak tetszik, jöjjenek hát az OROSZOK!
 

Az orosz jó téma, de oroszokkal kapcsolatban a siker azon múlik, hogy átkozzuk, vagy épp istenítjük őket. Merthogy vannak, akik szerint az oroszok az átkost hozták el az országra, mások szerint meg az áldást. Hogy a blog ismételten el ne tévedjen a tisztelt célközönség éppen aktuális fóbiái között, az oroszok sem átkot, sem áldást nem fognak kapni az alábbi sorokban.
 

Akkor tehát jöjjenek az oroszok! Ám mielőtt még ideérnének meg kell történni néhány dolognak a krónikások szerint. Képzeljünk el a lelki szemeink előtt egy országot, amely Trianon után meglehetősen viharvert állapotban vegetál, miközben saját magával határos. Az országban a Horthy rendszer uralkodik, és hogy hogysem, a kezdődő világégés izgalmában, a gyengécske Magyarország sebtében hadat üzen Szovjetuniónak, meg az USA-nak. Hogy miért épp nekik az kissé talányos, talán ezeknél nagyobb kiterjedésű országot nem találtak hirtelen a térképen a csonka Magyarországon.  

 A kommunizmus leigázásának gondolata még úgy ahogy kivitelezhető is lehetett volna elméletileg, hiszem Moszkvába jobb híján még gyalog is el lehet zarándokolni, de azt nem tudni, hogy a pitlibe akart a magyar katonaság Amerikáig eljutni, hacsak nem valamelyik amerikai óceánjáró hajó turistaosztályán. Ez elég innovatív hadi logisztika lett volna, de aki háborút akar nyerni, annak nyitottnak kell lenni az új katonai megoldások iránt. Így vagy úgy volt, önbizalom híján biztosan nem állt a Horthy klikk, minden bizonnyal ismerték a merjünk nagyot álmodni mondást.
 

Az USA lerohanását objektív okok miatt későbbre halasztotta a magyar haderő, és Moszkva felé vette az irányt, hogy belecsapjon a lecsóba. Hogy mit keresett ott azt talán maga sem tudta, mindenesetre nyomult keményen a magyar hadsereg a Szovjetunióban, és mivel ruszki katonát eleinte nemigen talált, jobb híján a falvak ártatlan népét irtotta egy-egy géppuska sorozattal Szent István jelvénye alatt.
 

Ezt a népszerűtlen részt sokan a ”háború volt” címke alatt rövid úton át szokták ugorni. Pedig érdemes lenne ennél az epizódnál hosszabban elidőzni, hiszen a háborúban a katonaság az ellenséges katonaság ellen szokott fellépni, a civil lakosság legyilkolása már a népirtás kategóriájába tartozik, és Mária országában minden bizonnyal evidencia volt már akkoriban is Máté evangéliumának 7.2 része:  

 „Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.”  

 Aztán később beteljesült a vágyálom, a Don kanyar vidékén a magyarság szembetalálkozott a honvédő ruszki hadakkal rendesen. Ám a magyar – orosz testvériség helyett halál várt ott a magyarra, meg kegyetlen hadifogság az életben maradottra. 

 *Az országban ekkor, amely saját magával volt határos, és nemigen látta a fától az erdőt, mintha gyenge fény gyúlt volna, a Horthy klikk az angolokhoz fordult, békét kötött volna. A britek nem álltak kötélnek, mondván, hogy az oroszokkal tetszenek az urak hadakozni, tessenek csak Sztálinnal alkudozni. A dolgok egyre rosszabbul álltak, a ruszkik egyre nyomultak, így végül Horthy emberei nagy titokban mégis Sztálinhoz fordultak. A generalisszimusz nem is mondott nemet, csak feltételeket szabott: a magyar katonák azonnal kivonulnak a Szovjet területről, aztán otthon Magyarországon rögvest megtámadják az ott lévő németeket.

 Igen ám, de ehhez nem fűlött a foga a Horthy klikknek, így az oroszokkal való béke is dugába dőlt. Maradt minden a régiben, a magyarok hullottak, a ruszkik megy egyre csak jöttek. Aztán amikor az oroszok már itt Magyarföldön a spájzban voltak, a Horthy klikk az oroszokhoz követeket küldött.  
 

Ekkor békét már nem igen lehetett kötni, legfeljebb kegyelmet kérni, és az orosz kegyesnek mutatkozott:
Az országon való szabad átvonulás fejében, az orosz csapatok megkímélik az országot – imigyen szólt az alku az orosszal. A vörös hadseregnek sietős az útja Berlin felé, hogy a Sztálin minél nagyobb darabot hasíthasson ki Hitler bukott birodalmából.

 Annak rendje, módja szerint Horthy kiadta a parancsot, a szovjet csapatok szabad átengedésére, amit a magyar hadsereg lángelméjű tisztjei rögtön sutba vágtak, és megtámadták az orosz csapatokat…* 

 A folytatás nem volt egy lakodalmas menet az ország számára, amit a visszavonuló fasiszta csapatok nem romboltak le, az orosz prédává lett, néhol még az embert is beleértve. Svábok lakta falvakban előfordult, hogy a lakosságot az oroszok szó szerint megtizedelték, éppúgy, mint ahogyan azt a háború elején, a Szovjetunióba bevonuló magyar katonák tették. Mert, hát ”háború volt” ugye... Szemet, szemért, fogat fogért, életet életért. Aztán a magyar katolikus egyház áldását adta az abortuszra az országban, mert a ”háború volt” szlogen akkoriban valamiért nem mérsékelte a társadalmi méretekben érkező szovjet gyermekáldást.

 Hogy Szűz Mária mit csinált ekkor éppen, amikor országával ezt tették, azt nem tudni lehet, hogy éppen Máté evangéliumának fentebb idézett részét olvasgatta. Mindenesetre annyi szent, hogy ettől rosszabb forgatókönyvet nehezebb lett volna kitalálni a magyarok számára a dicsőségesnek álmodott háború befejezésére. A fináléra tehát jöttek az oroszok és lettek igazságosztók a magyar esztelenség felett.

 Horthy országának ámokfutásáért nagy árat kellett fizetni, ám Horthy Miklós politikai tehetsége a végén mégis bebizonyosodott. Horthy tulajdonképpen mindent elfelezett. Hitler a teljes magyar haderőt feláldozta volna az oroszok ellen, de Horthy csak a felét küldte a biztos pusztulásba. Hitler a teljes magyar zsidóságot kiirtotta volna, Horthy viszont egy idő után leállította a deportálásokat, és csak a zsidóság felét engedte elhurcolni a halálba.

 Ennek a kegyetlen felezésnek az volt logikája, hogy bármi történik, bármelyik fél nyeri meg a világháborút, Horthy elmondhatta, hogy valamelyik csoport felét megmentette a ”háború volt” felmentő szöveg égisze alatt. Vagy a fasiszták oldalán álló magyar hadsereg felét vagy a zsidóság felét, attól függően, hogy melyik hangzik jobban az adott politikai helyzetben. Mindenesetre tény, hogy Horthy Miklóst a nürnbergi perben csupán tanúként hallgatták ki, és elkerülte a vádlottak padját, úgyhogy számára kifizetődő volt ez a húzás.  

A végelszámolás szerit, Horthy rendszer esztelen politikája, több mint egymillió magyar életébe került, és nem mellesleg az ország orosz gyarmattá lett hosszú időre. Mondhatnánk, hogy Horthy politikája vetette meg a kommunizmus ágyát Magyarországon. Ámde nem lenne igazságos a Horthy éra minden bűnét egyedül Horthy Miklós nyakába varrni, hiszen ez az ország némán, ellenállás nélkül hagyta magát a fasizmus mocskába belehajtani, mint ahogy az is tény, hogy amilyen jó talpnyalója volt a fasizmusnak, az orosz uralom alatt ugyanolyan jó szolgája lett a kommunizmusnak.  Aztán telt múlt az idő, egyszer a kommunizmusnak is vége szakadt, és az oroszok eltávoztak.  

 Az oroszok tehát jöttek, aztán mentek, vagyis inkább csak kivonultak, hiszen sokak agyában még ma is ott vannak. A dolog pikantériája, hogy sok honfitársunk párhuzamosan élteti a Horthy és a kommunista rendszert, holott ezek esküdt ellenségei voltak egymásnak. Talán egyben mégis hasonlatosak, a népirtásra így vagy úgy, de nagy hajlama volt mindegyikőjüknek. Nyilván akadtak is bennük rokon politikai gének, hiszen eleinte a Szovjetunió a fasiszta Németországgal szövetséget kötve képzelte a világ felosztását, csak aztán meggondolta magát, és átállt Amerika oldalára.

 Persze később aztán az orosz rendszernek akadtak szebb emlékű évei is Magyarországon, de a nagy nosztalgiázás közepette nem lenne szabad elfeledni, hogy az orosz igazságosztás miként is folyt az országban.

 Amikor vége lett a háborúnak, a béke korszaka az orosz–magyar barátság megkötésének jegyében történt, és tömött vagonokban magyarokat hurcoltak orosz földre, hosszú évekre, málenkíj robotra. Moszkvából, orosz szemmel nézve, ez az ország nem volt más, csak Hitler utolsó csatlósa, amelyre igazságosan vár az orosz kényszermunka.

 A kényszermunkára hurcoltak számát ugyan igyekeznek ma is elbagatellizálni, de az orosz levéltárak eddig közel hétszázezer kényszermunkára elhurcolt magyar adatait adták át Magyarországnak.

 A politikai nosztalgiák közben, a ködbe vesző orosz világnak erről az oldaláról készült egy megható magyar film, amely több, rangos nemzetközi díjat is kapott. A film címe: Örök tél, rendezte Szász Attila, főszerepben Gera Marina Jászai Mari-díjjal kitüntetett színésznő, aki az Örök tél főszerepében nyújtott alakításáért 2019-ben Nemzetközi Emmy-díjat kapott a legjobb színésznő kategóriában, és Csányi Sándor, Jászai Mari-díjas, Magyarország Érdemes Művésze.  

 
„Az Örök tél története 1944 decemberében kezdődik, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket “egy kis munkára”, három hét kukoricatörésre. Irén (Gera Marina), aki férjét várja haza a frontról, abban a tudatban válik el kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Ám a megszállóknak kegyetlen tervük van a nőkkel: marhavagonokban egy szovjet munkatáborba szállítják őket, ahol embertelen körülmények között a helyi szénbányában kell kényszermunkát végezniük. Irén itt találkozik egy Rajmund nevű férfival (Csányi Sándor) , aki megtanítja neki, hogyan lehet a poklot túlélni. Kettejük között különleges kapcsolat szövődik.

Beteljesülhet-e a lágerben született szerelem, ha mindkettejüket család várja otthon? Hazajutnak-e valaha? Mennyire maradhat ember valaki egy embertelen világban? Túl lehet-e élni a poklot, és ha igen, milyen áron? Ezeket a kérdéseket feszegeti Örök tél című történelmi drámájában a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró,  akik – a GULÁG-GUPVI Emlékév támogatásával - a malenkij robot némaságra ítélt áldozatainak szeretnének méltó emléket állítani filmjükkel.” Forrás: https://oroktel.hu/

 

A *...*-gal jelölt rész Bokor Péter  – Végjáték a Duna mentén. Interjúk egy filmsorozathoz című könyve nyomán

 A Szovjetunióba elhurcoltak online adatbázisa itt kereshető, név és más adatok alapján