Összeírás! Fideszes összeírás Felcsút környékén! Mire való egy okosfüzet?

Kép
Mint ahogy az a diktatúrákban lenni szokott, a fideszes diktatúra is erősen érdeklődik az emberek magánélete iránt. Sokan attól félnek, hogy lehallgatják a telefonbeszélgetéseiket, megfigyelik a számítógépünket. Nos ezektől a fideszes időszakban nem félni kell, hanem észre kell venni, hogy ez most így van, és meg kell tanulni okosan együtt élni ezekkel a dolgokkal a fideszes érában. Azonban sokan nem is gondolnák, mégsem ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a magánszférára. Már jó ideje annak, hogy napvilágra kerültek azok a hírek, hogy a Fidesz minden településen nyilvántartást vezet az emberek magánéletéről. Igen, szinte minden utcában ott vannak azok, akik feljegyzik hogy ki-kivel találkozik, ki-miről beszél és persze, hogy ki-mit tervez. Bizony a fideszes besúgók folyamatosan a háttérből sasolják az embereket. Nem most kezdték ők a szakmát, hiszen a javarészük már a múlt rendszerben is III/III-as besúgó volt, vagy ilyen családban nevelkedett. Tehát minden adatot összegyűjt

A MINISZTERELNÖK GYILKOSA


Politikai regény 


A miniszterelnök gyilkosa





Ezt a regényt az írói képzelet szülte, a valósággal való bármilyen hasonlóság a véletlen műve!



A miniszterelnök halott! A hír forgószélként söpört végig az országon: az ország első emberét meggyilkolták!

Biztonsági emberek hada vigyázott biztonságára. Ahol csak megjelent, ott minden helyszínt gondosan ellenőriztek, mégis megölték. Minden lépését óvták, mégsem tudták megóvni az életét. Közelről lőttek rá, a helyszínen azonnal meghalt. Egy bizalmas embere végzett vele. A biztonságiaknak eszébe sem jutott, hogy a miniszterelnök közeli bizalmasában gyilkost sejtsenek.


A híradások pillanatok alatt világgá kürtölték a hírt: 



M. L. meggyilkolta az ország első emberét!




A halál után válságstáb alakult a parlamentben, a kormány rendkívüli ülést tartott, ám a kormánypárt a vezetője nélkül hamarosan megbukott.

A gyilkos, a miniszterelnök kedvenc falujában élt, így a hatalom és pénzmániás országvezető, hamar felfigyelt a törtető emberre. A miniszterelnök meglátta benne a kínálkozó lehetőséget, hiszen szüksége volt valakire, aki kezeli a politikából szerzett eltitkolt vagyont. Az ország első embere nevén nem lehet tisztázatlan eredetű pénz, azt az ellenzék nem hagyná szó nélkül. Kellett valaki, aki nevét adja a közpénzekből összerabolt vagyonhoz.
 

A gyilkos nem volt politikus, a pénzéhség motiválta, így lett az ország első emberének üzlettársa. Lent kezdte a pályafutását. Szegény családban nőtt fel, sokáig, mint egyszerű alkalmazott dolgozott, és akkor kezdett meredeken felfelé ívelni karrierje, amikor a miniszterelnökkel kapcsolatba került. Onnantól kezdve viszont nem volt megállás a felemelkedésében. A miniszterelnökkel kötött alku korrekt volt, megosztoztak a felhalmozott vagyonon.

A miniszterelnök terelte az újabb százmilliós üzleteket bizalmasa vállalkozásaiba, akinek csak kasszírozni kellett. Valósággal dőlt a pénz a számláira. Persze a cégei vezetőségében ott voltak a miniszterelnök emberei, akik nélkül a vállalkozásai tőkéjéhez senki sem férhetett hozzá, de ez már csak természetes az ilyen ügyletekben. Gazdagsága félelmetesen nagy volt, és ahol csak megjelent, ott az emberek rettegtek tőle. A hivatalokban az ügyintézők remegve vették kezükbe az iratokat, amelyeken valamelyik cége nevét látták.

A miniszterelnök gyilkosát persze mindjárt felismerte mindenki a hírekből. Nem volt kétséges senki számára, hogy kit takar az M. L. monogram. Mister Lóvé volt a gyilkos, a miniszterelnök bizalmas embere.

A miniszterelnök elégedett volt a bizalmasával. Ezt az embert ő fedezte fel, van benne kurázsi, olyan, aki kemény kézzel bánik az ellenfeleivel, és a nagy ember biztos kezekben tudta vagyonát. Elégedett volt a döntésével, amellyel Mister Lóvét a milliárdosok sorába emelte. Idővel persze az ellenzék rájött, hogy ki áll Mister Lóvé hirtelen gazdagodása mögött, de a miniszterelnök ügyet sem vetett a néhány hangoskodó ellenzékire. Majd, ha kell megtalálja a módját, hogy elhallgattassa őket. Mister Lóvét sem izgatta különösebben, hogy időnként felhajtást csinált körülötte néhány újságíró. Írogassanak csak nyugodtan az ő vagyonáról, meg hatalmáról, híreszteljék mindenütt, hogy ő bármit megtehet, amit csak akar. Mister Lóvé még élvezte is, ha vele foglalkozott a sajtó. Imponált számára, ha néha már az ország második legfontosabb embereként emlegették. Élvezte a hírnevét, ahogy remegve félnek, csúsznak másznak előtte mindenütt, vagy ahogy hajbókolnak, legyeskedtek körülötte, pénz remélve egyesek.

A hatalmas vagyon mellé hatalmat is kapott, és élt is ezzel a hatalommal. Derékba tört karrierek, tönkretett sorsok szegélyezték útját amerre csak járt. Könyörtelenül leszámolt azokkal, akik az útját állták. A hatalmas vagyon és a hatalom elvakította Mister Lóvét. Egyre többet és többet akart. Elfeledte már a hajdani csőróságát, és egyre hajszolta az újabb milliárdokat. Aztán hamarosan a pénzt már nem is tette boldoggá, a korlátlan mennyiségű pénz, már teljesem természetes volt számára. A milliókat csak annyiba vette, mint egyszerű ember az aprópénzt. Csak a milliárdok jelentettek valamit számára. Aztán már ez sem elégítette ki. Egyre inkább abban talált örömöt, amikor egy újabb embert sikerült tönkre tennie. Édes gyönyört érzett, ahogy látta az állásától, vállalkozásától megfosztott embert, ahogy vergődött kínjában, megélhetés nélkül. Valósággal gyilkolta az útjába kerülőket. Bizonyítani akarta hatalmát, elejét szerette volna venni az olyan pletykáknak, hogy ő csupán a nagy ember papucsa lenne.

A famíliája, az ő révén szintén kezdett nagyon lábon élni. Ugyan a gazdaságuk nyomába sem ért az ő milliárdos vagyonának, de juttatott nekik bőségesen, ők sem voltak híján a luxusékszereknek, drága autóknak. Mister Lóvénak futott a szekere, nagyon futott. Évekig töretlenül nyomult előre. Évről évre duplájára, sokszorosára növelte vagyonát, és úgy tűnt, hogy nincs semmi, ami véget vehetne irdatlan vagyona növekedésének. Eszébe sem jutott, hogy valaha belebukhat a szerepébe. A pénzzel kapott hatalommal bármit el tudott érni. Nem volt olyan rendőr, vagy bíró, aki ne azt tette volna, amit ő akart, és Mister Lóvé úgy érezte, hogy már tényleg ő a második ember az országban.

Eleinte sűrűn találkozott a miniszterelnökkel. Ezek nagyon bensőséges találkozók voltak, úgy tűnt, hogy inkább barátja az ország első emberének, mint üzlettársa. Megismerte a miniszterelnök egész famíliáját, gyakran volt meghívott vendég a miniszterelnök családi ünnepségein. Ilyenkor a miniszterelnök mindig kiemelt vendégnek tekintette, mindenkitől elvárta, hogy mutassa ki tiszteletét Mister Lóvé iránt. Az első időkben nagyon élvezte az ilyen alkalmakat, boldogan társalgott a miniszterelnök családtagjaival, együtt méltatták a miniszterelnök politikusi nagyságát, hiszen az elsöprő többséget szerzett pártjának a parlamentben, ahol az ellenzék csupán díszletnek kellett.

Külön emberek voltak alkalmazva, akiknek az volt a dolguk, hogy a legjobb állami megrendelések az ő cégeit gazdagítsák. Mister Lóvénak csak figyelnie kellett, hogy ne kapjon valamelyik ember kedvet ahhoz, hogy saját zsebre dolgozzon. Persze osztott valamennyi pénzt nekik jutalomként, de aki megpróbálta őt megkerülni azzal kíméletlenül elbánt. Olykor olyanra is lecsapott, aki nem is tett ellene semmit, de meg akarta mutatni, hogy bárkivel le tud számolni, akivel csak akar.

Közben a miniszterelnök családi ünnepségeire szóló meghívások egyre ritkultak, de ez nem zavarta, hiszen már ő rendezett pazar partikat, ahol a vendégei csak őt istenítették. A saját partijain egyedül csak ő volt a társaság középpontja, nem kellett osztoznia a miniszterelnökkel a népszerűségen, és már maga is elhitte, hogy a saját tehetsége emelte a fellegekbe.

Idővel aztán az addig uralkodó nemzetközi trendek megváltoztak, változni kezdtek a dolgok, és újabb problémák születtek. A miniszterelnökkel még ritkábban találkozott. Az ország gazdasága egyre romlott, a miniszterelnöknek egyre kevesebb ideje maradt a személyes beszélgetésre, inkább csak telefonon érdeklődött a közös pénzügyek felől. Ekkor még nem érződtek a hanyatlás jelei a cégbirodalmában. Bár ország gazdasága már hanyatlott, ám Mister Lóvé ebből még mit sem érzett.

Mister Lóvé még javában tartotta a pazar partikat, ám közben az országban sokasodtak a gondok. Egyre nehezebb lett az élet, az államháztartás pénzügyi egyensúlya megbillent, és emiatt újabb sarcokat vart az emberek nyakába a kormány. Látszólag úgy tűnt, hogy teljes nyugalom uralkodik mindenütt, ám csalóka volt ez a látszat, az emberek lelkében egyre nőtt az elégedetlenség. Az újságírók is kezdtek kellemetlenné válni. Egyre gyakrabban kürtölték világgá Mister Lóvé milliárdjainak egy-egy újabb titkát. Ráadásul már nem csak az ellenzék soraiban voltak, akiket irritált a vagyona, a miniszterelnök pártjában is egyre többen néztek rá rossz szemmel.

Miközben az emberek terhei egyre nőttek, közben a kormánypropaganda harsányan hirdette a kormány eredményeit, bizonygatva, hogy egyre jobb az élet az országban. Sokáig úgy tűnt, hogy a miniszterelnök számítása bevált. Minél többet vesznek el az emberektől, azok egyre inkább csak a saját nyomorúságukkal törődnek, és egyre gyámoltalanabbak lesznek. A gyámoltalan emberekkel pedig a politika, saját kénye-kedve szerint játszik.

Aztán ez is változni kezdett. Nőni kezdett azok száma, akik úgy érezték, hogy nekik azért kell egyre nagyobb terhet viselniük, hogy Mister Lóvé vagyona még tovább növekedjen. Az emberek kezdték felfogni, hogy tulajdonképpen az ő pénzük van Mister Lóvé számláin. Miközben a nincstelenek tábora gyarapodott, sokan kezdtek rájönni arra, hogy minél kevesebbjük van, annál kevesebb a vesztenivalójuk is. A nincstelen ember már nem sok mit veszíthet, a béklyóin kívül. A lelkek mélyén, az egyre növekvő nincstelenség fényt gyújtott, a fény pedig lassan parázzsá változott.

Mister Lóvé körül minden a megszokott rendben haladt, amikor tüntetések kezdődtek a fővárosban. A miniszterelnök pártját váratlanul érte a tiltakozás. A párton belül, vakon bíztak a miniszterelnökben, úgy hitték, semmi probléma nem lehet, a vezetőjük csalhatatlan ösztönnel majd mindent megold.

A miniszterelnök eleinte igyekezett jelentéktelennek beállítani a dolgokat, de a tüntetések napról napra erősödtek. Végül a miniszterelnök kénytelen volt bejelenteni, hogy enyhíteni fognak a lakosság terhein, ám a tiltakozások ennek hatására sem csillapodtak. A lelkekben izzó parázs már lángot fogott, amit nem lehetett hangzatos ígéretekkel kioltani.

A kormánypártban egyre nagyobb volt a feszültség, párton belül egyre többen bírálták, a nemrég még tévedhetetlennek hitt miniszterelnököt. A pártban már kezdett eluralkodni a káosz, a miniszterelnöknek lépnie kellett. Sajtótájékoztatót hívott össze, bejelentette lemondását azzal, hogy átengedi az ország irányítását az ellenzéknek. A kormány lemondásának hírére lassan ugyan, de kezdett helyre állni a rend, csillapodtak az indulatok a párban, és az elégedetlen tüntetők között. Azonban az új kormány megalakulásáig, a miniszterelnök kormánya még a helyén maradt.

Az ellenzék az új helyzetnek megfelelően kezdte rendezni sorait, de őket is váratlanul érték a fejlemények, nem voltak felkészülve egy hirtelen kormányalakításra. Az ország feszülten várta az új kormány megalakulását. Az ellenzéki koalíció még javában egyeztetett a kormány lehetséges összetételéről, amikor egy hír bombaként robbant a sajtóban. A híradás szerint, megvesztegették az egyik ellenzéki párt több vezetőjét, akik azért kaptak pénzt, hogy hiúsítsák meg, az ellenzéki koalíciós kormány megalakulását.

Hirtelen világossá vált, a miniszterelnök lemondása csupán taktikai időhúzás volt. A minden hájjal megkent politikus arra spekulált, hogy ha nem tud az ellenzéki koalíció kormányt alakítani, akkor újra ő, és párja lesz a legesélyesebb az ország vezetésére. Ha sikerül megbontani az ellenzéki koalíció egységét, az ellenzéki zűrzavart látva, a tüntetők egyre fásultabbak lesznek, és a helyzet végül úgy oldódik meg, hogy minden marad a régiben, és a hatalom továbbra is az ő kezében marad.

Azonban a dolgok másként alakultak. A sajtó leleplező hírére a tiltakozások újult erővel törtek elő. A média hírül adta, hogy Mister Lóvé keze van az ellenzéki vezetők megvesztegetésében. A tüntetések ettől még indulatosabbá váltak, a tiltakozások gyorsan az egész országra kiterjedtek. A miniszterelnök pártjában tehetetlenül, és kétségbeesetten szemlélték az eseményeket. A pártban egyre jobban terjedt az a vélemény, hogy a miniszterelnök nem képes megoldani a helyzetet. A tüntetők haragja Mister Lóvé ellen fordult. Az irdatlan vagyon, ami a nevén volt, olaj volt a tűzre. A tüntetők szemében már ő testesítette meg az ország ellenségét. Az emberek indulatosan követelték M. L. törvény elé állítását, mert a milliárdos vagyonát törvénytelenül szerezte.

Mister Lóvé feszülten figyelte a dolgok alakulását. Kezdte egyre kellemetlenebbnek érezni a dolgokat, ezért úgy döntött, külföldre utazik egy időre. Biztonságos távolságban kivárja amíg rendeződik a helyzet. Ám a terve csődöt mondott. Az állami repülőgépet, amellyel addig bármikor, bárhová repülhetett, most nem bocsátották rendelkezésére. Eddig soha nem fordult elő vele ilyesmi. A miniszterelnök emberei határozottan értésére adták, jelenleg nem utazhat külföldre, sem repülővel, sem máshogy. Most nem olyan a helyzet, hogy elhagyja az országot. Várni kell, amíg rendeződnek a dolgok. A miniszterelnök majd tájékoztatja a részletekről. Mister Lóvé ekkor már kezdte felfogni, hogy a baj nagyobb annál, mint ahogyan azt korábban gondolta. A miniszterelnököt nem tudta elérni, a titkársága folyton az közölte, a miniszterelnök jelenleg nagyon elfoglalt, nem kapcsolható, de később keresni fogja.

Közben már a kormánypárt vezetőségében is napirenden volt a téma, a miniszterelnököt le kell váltani, mert a Mister Lóvéhoz fűződő kapcsolata a párt bukásához vezet. Az ellenzék erélyesen követelte, alakuljon parlamenti vizsgálóbizottság, ki kell vizsgálni a miniszterelnökhöz kötődő emberek vagyonát. A miniszterelnök is érezte, hogy szorul körülötte a hurok, és nyilvánosan elhatárolódott M. L. üzleti ügyeitől. Állította, hogy politikusként, miniszterelnökként, mint törvénytisztelő ember, tisztán, emelt fővel áll az ország előtt. Bejelentette, ki fogják vizsgálni M. L. pénzügyeit a hatóságok.

Mister Lóvé egész nap ki sem mozdult az irodájából. A híreket figyelte, és kezdett szembesülni a gondolattal, hogy nem menekülhet, mert nincs hová menekülni. A tüntetők elől még el tudna bújni, de ő a miniszterelnök fogja. Ő a túsz, akiért cserében a miniszterelnök szabadulhat ebből a helyzetből. A miniszterelnök őt fogja koncként dobni az emberek elé. Ha becsukta szemét, látta magát, ahogy a tévé kamerák előtt, bilincsel a kezén viszik a börtönbe.

Testőrei, akik eddig másoktól óvták, most arra ügyelnek, hogy el ne szökhessen. Ha menekülni próbálna, rögtön lecsapnának rá, nem jutna messzire. Ahogy ült az irodájában, a képernyőt figyelte, egyre inkább eluralkodott rajta a félelem. A telefonjára pillantott. Eddig folyton a hívták mindenféle üzleti ügyben, de egy ideje csak a saját sleppje hívja, akik az ő pénzéből élnek. Rosszat sejtve kezdte számítógépén a cégei számláit ellenőrizni.

Meredten nézte a monitort, a cégei számlái üresek voltak! A személyes számláin ugyan voltak hitvány milliók, azonban a céges milliárdok eltűntek! Alig kapott levegőt, egész teste remegni kezdett, a homlokán izzadságcseppek jelentek meg. A miniszterelnök emberei kiürítették a cégbirodalma számláit! A hatalmas vagyon, amit eddig a magáénak tudott, már nem létezett számára! Letörölte homlokáról a verítéket. Kirabolták! Aljas módon kifosztották! A gondolatai lebénultak, a szeme bágyadtan meredt a semmibe.

Aztán erőt vett magán, kezébe vette telefonját. A cégeiben, a miniszterelnök embereit hívta sorra, akiknek hozzáférésük volt a számlákhoz. Azok meglehetősen higgadtan reagáltak, lényegében mind ugyanazt mondták, a pénzt biztonságba kellett helyezniük, amíg a dolgok nem rendeződnek.

Fejében összeállt a minden. A miniszterelnök miközben bejelentette, hogy nincs köze M. L. pénzügyeihez, hogy a hatósági vizsgálatot indít ellene, közben az emberei, gyorsan kimenekítették M. L. cégeiből a pénzt. Mister Lóvé dermedten látta, ahogy egy pillanat alatt semmivé vált a milliárdos birodalma.

Önkívületi állapotban dobta az asztalra telefonját. Csupán egyetlen gondolat járt a fejében: a miniszterelnök ellopta a vagyonát! A miniszterelnök, akit istenként tisztelt, akit eddig a szentek között tartott nyilván, az most csupán egy aljas tolvaj volt a szemében.

Hirtelen elöntötte a tehetetlen düh. Hogyan bízhatott meg egy ilyen aljas emberben?! Egy olyan politikusban, aki könnyebben cseréli le az elveit, mint más ember a zokniját. Mister Lóvé lángolt az indulattól. Hirtelen mozdulattal mindent lesöpört az asztalról. Aztán tört, zúzott mindent, ami a keze ügyébe került. Mindent el akart pusztítani, ami csak a közelében volt. Az egész világot el akarta pusztítani. Mire kitombolta magát, körülötte már minden romokban hevert. Erőtlenül rogyott le a padlóra.

Agyában kínzó módon tekeregtek a gondolatok. A miniszterelnök kezdettől fogva, csupán erre a helyzetre készülve tette őt a vagyona gondnokává. A végtelen sok pénzből bármennyit elkölthetett, nem számított. A lényeg az volt, hogy amikor kitör a botrány a miniszterelnök vagyona miatt, akkor kéznél legyen, hogy a miniszterelnök helyett ő vigye el a balhét. Hiába volt alku arról, hogy a pénzből mennyi az övé, a végén úgyis a miniszterelnökké marad minden pénz. Mennyi régi barátjának fordított már hátat a miniszterelnök a politikai pályafutása során, egyik pillanatról a másikra, ha úgy kívánta az érdeke! Hogyan gondolhatta azt, hogy majd ő kivétel lesz?

Mister Lóvé önmagát marcangolta. Hogyan lehetett ennyire ostoba, hogy hagyta magát rászedni? A tehetségével boldogulhatott volna a miniszterelnök nélkül is! Mister Lóvé magába roskadt. Nem evett, nem beszélt senkivel, a milliárdjaival együtt, a világ megszűnt számára. Egyedül a miniszterelnök iránt érzett gyűlölet izzott benne. Nem gondolta, hogy valaha találkozni fog még a miniszterelnökkel, a sors azonban másként rendelkezett.

A miniszterelnöknek a vidéken élő rokonaihoz kellett utazni. Már visszafelé tartott, amikor kiderült, egy újabb demonstráció miatt, pillanatnyilag a fővárosba nem lehet bejutni, akkora bevezető utakon a torlódás. Emiatt az autója letért kedvenc faluja felé. Volt ott is egy kis rezidenciája, ott majd megvárja amíg az utakon helyre áll a rend. Ám a faluba érve, utasította a sofőrt, hajtson M. L. házához.

Mister Lóvét meglehetősen rossz állapotban találta, sápadt volt, és zavart, nyoma sem volt a korábbi fölényes magabiztosságának. A miniszterelnök arról kezdett beszélni, megérti, hogy most nehéz neki elfogadni a helyzetet, de most senkinek sem könnyű. Legyen nyugodt, meg fogja akadályozni az ellenzéki kormány megalakulását, bízzon benne, majd ismét jóra fordulnak a dolgok.

M. L. tudatáig nem is jutottak el a miniszterelnök szavait. A gondolatai között folyton az elrabolt milliárdjai lebegtek. A fegyver dörrenésre azonnal berohantak a miniszterelnök testőrei. A miniszterelnök a padlón feküdt, a mellkasából folyt a vér. A gyilkos csak állt, fegyverrel kezében, és közömbös arccal a miniszterelnök haláltusáját nézte. Mister Lóvét rögtön a padlóra lökték, megbilincselték. Nem tanúsított ellenállást, némán tűrte tegyenek vele, amit akarnak. A miniszterelnök azonnal meghalt, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A halál híre mindenkit megdöbbentett, ellenzékit, kormánypártit egyaránt. Egy pillanatra megállt az élet az országban, de aztán hamarosan, újult erővel indult újra. Miközben M. L.-ről beszéltek mindenütt az emberek, egyre többen kezdték megérteni, hogy a politikusok önös érdekei helyett, ezentúl a köz érdekeit kell előtérbe helyezni. A közét, amely a társadalom érdekei szerint gondolkodik, nem pedig a gyarló ember logikája szerint.

Aztán megalakult az új kormány, és alkotmányba foglalták a közérdek védelmét. Törvénybe foglalták: aki az állam alkalmazásában áll, annak kötelessége a közérdek védelme a munkája során. A közalkalmazott, ha mindezt megsérti, szigorúan büntetendő.

A parlament külön bizottságot hozott létre, M. L. eltűnt vagyona felderítésére, hogy visszaszerezzék. A bizottság hosszas kutakodás után sem jutott az eltűnt vagyon nyomára, a milliárdok a társadalom számára örökre elvesztek. Viszont a rabolt vagyon helyett, hozzájutott valami sokkal értékesebbhez az ország. Valamihez, amit korábban elvesztett, de most sikerült visszaszerezni. Valamihez, ami azoké, akik tisztességesen akarnak élni, boldogulni az országban. Valamihez, ami igazából a köz érdekeit szolgálja, amit nem elég megszerezni, hanem óvni, védeni is kell. Visszakapta az ország egyik legnagyobb kincsét, amit így hívnak: KÖZTÁRSASÁG!

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek