Valami megcsillant a város egyik utcájában, az út szélén felgyülemlett víz tükrében. A szokatlan apró fényt többen figyelni kezdték. Mi lehet ez? - kérdezgették egymást az arra járók. A város élte a szürke gondterhelt napjait, a hajdani fény, a régi város fénye, már rég nem fénylett, és inkább fájó emlékké vált a nehéz évek során.
A kis fény az út szélén közben egyre erősebbé vált, majd vibrálva még erősebb lett amikor a várost megcsapta a választás szele. A városon mint valami forgószél söpört végig a hír, a városban újra megjelent a fény, és a város mohón szívta magába a reményt. A szürke város hirtelen a remény városa lett. A reményé, amelynek visszatértében már nem is mertek hinni az emberek, és mégis, az emberek reménykedve figyelték a városban feltűnő fénylő valamit. Aztán elérkezett a választás, harsogva, dübörögve, mint valami tomboló orkán, és a város lázasan várta, hogy a választás vihara után újra feltűnjön a fény a város felett, a komor fellegek helyén. Sokan diadalittasan ünnepelték a fényes dicsőséget, és egy csapásra az egész ország megismerte egy ifjú polgármester nevét. A remény fénye ott lobogott a város lelkében, és az emberek epedve várták a változást. Az impozáns választási ígéretek megvalósulását, valamit, amit látva újból bízni, remélni lehet a reményt vesztett helyen. Ám a várakozás nem hozta el a remélt ígéretek sorát. A hírek egyre másra sötét dolgokról szóltak, a nehézségekből kivezető világosság helyett. Az emberek döbbenten figyelték ahogy a város újra a sötét ügyek városa lett, és a remény útjáról újra a reménytelenség útjára tért.
Amikor már a mögötte álló, nemrég még benne vakon hívők is elkezdtek kihátrálni mögüle, a város utcáit már átjárta a hír, a baj nagyobb mint hitték, a remény fénye helyett valami egészen más uralja a várost. Amikor a sajátjait is lehallgatta, és a kirobbant botrány közepén meztelenre vetkőzött a városházán, akkor már többen elszégyelték magukat - Erre az emberre adtuk a voksunkat? Hogyan híhettük, hogy ő lesz a fénylő változás a városunk borús egén? Az utcákon nap nap után újabb botrányokról beszéltek. A fényes ígéretek már rég tova tűntek, mi sem változott, csupán a megalázottság keserűsége tört utat sokak lelkében. Fényt, világosságot vártak, valami reményt, amibe lehet kapaszkodni, újra hinni, bízni, ám az álnok módon szított remény helyett még sötétebb lett minden. A polgármester évértékelőjét komoran fogadták. Elsötétített nézőtér elött a fénylő színpadon, a polgármester fizetett kérdező előtt adta elő a megrendezett színpadi komédiát. A közönség teljes sötétben volt, a rivaldafény csak a polgármesternek járt. Már az odarendelt közönség arcát sem merték mutatni, a csalódás apátiájába süllyedő városban.
A rövid időre megcsillanó kis fényt már rég eltűnt, vele a remény is tovatűnt már, és a város eltűnő milliói árnyékában Janiczák Dávid jobbikos polgármester egyre jobban süllyed el a tisztességtelenség sáros posványában. Ózd a reményvesztettség városa, a megalázottság városává lett. A remény pedig az idő végtelenjében, valahol az elérhetetlennek tűnő messzeségben várja, hogy valaki újra fellobbantsa a valódi reményt az ózdi emberek lelkében. Mert lelkek mélyen élő remény nélkül nehéz az emberi élet. A reményt is elrabolni nagy kegyetlenség…
 |
| A blog bejegyzései között egyszerűen lehet keresni - az oldal tetején > a jobb felső sarokban lévő ikonra kattintva > a lenyíló menüben található címkék és tartalomjegyzék segítségével! |
ugrás az oldal tetejére
