Összeírás! Fideszes összeírás Felcsút környékén! Mire való egy okosfüzet?

Kép
Mint ahogy az a diktatúrákban lenni szokott, a fideszes diktatúra is erősen érdeklődik az emberek magánélete iránt. Sokan attól félnek, hogy lehallgatják a telefonbeszélgetéseiket, megfigyelik a számítógépünket. Nos ezektől a fideszes időszakban nem félni kell, hanem észre kell venni, hogy ez most így van, és meg kell tanulni okosan együtt élni ezekkel a dolgokkal a fideszes érában. Azonban sokan nem is gondolnák, mégsem ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a magánszférára. Már jó ideje annak, hogy napvilágra kerültek azok a hírek, hogy a Fidesz minden településen nyilvántartást vezet az emberek magánéletéről. Igen, szinte minden utcában ott vannak azok, akik feljegyzik hogy ki-kivel találkozik, ki-miről beszél és persze, hogy ki-mit tervez. Bizony a fideszes besúgók folyamatosan a háttérből sasolják az embereket. Nem most kezdték ők a szakmát, hiszen a javarészük már a múlt rendszerben is III/III-as besúgó volt, vagy ilyen családban nevelkedett. Tehát minden adatot összegyűjt

Ezt vártad? Harminc ember miatt akadt el a Göböl-pusztai juhász halálos ügyében a bírósági eljárás!

2016 február 16. délelőtt kilenc óra. Helyszín: Bicskei Járásbíróság. A per tárgya: Váradi András halála ügyében indított pótmagánvádas eljárás első tárgyalása. A tárgyalást Schubertné dr. Szekeres Mónika büntető bíró a Bicskei Járásbíróság Elnöke vezeti. Jelen van a vádlott védőügyvédje, valamint a magánvádat képviselő ügyvéd Váradi András családja részéről. A tárgyalóteremben megjelent Váradi András halálos gázolójaként nyilvántartott Moharos Ferenc osztrák-magyar kettős állampolgár. A tárgyalóterem teljesen megtelt, harminc ember feszülten figyeli a tárgyalást. Egy civil operatőr engedélyt kért a forgatásra, így a tárgyalásról  videofelvétel készül.

Érezhető hogy Szekeres Mónika bírónőt frusztrálja a teremben lévő harminc ember. A bírónő ingerült lesz amikor a magánvádat képviselő ügyvéd arról beszél hogy Váradi András létráját vizsgálni kell, és a haláleset helyszínén rekonstruállni kell a történteket, mert a haláleset pontos körülményei máig tisztázatlanok, és ezt hiába kérte több esetben a rendőrségtől. A bírónő azzal zárja a tárgyalást hogy az ügy áprilisban folytatódik. A következő tárgyalásra a bíróság idézni fogja azt az autóst is aki megállt Váradi András autója mögött, és állítólag beszélt is Váradi Andrással a halála előtt. A tárgyalást semmilyen incidens nem zavarta, a tárgyalás rendben végetért, a teremben lévő harminc ember elvonul.

Múlik az idő, Váradi András már több mint másfél éve halott. Elérkezik az április. Jön az infó hogy Váradi András halála ügyében 2016. Április 21-én 9 órakor lesz a következő tárgyalás a bicskei bíróságon. A hírt felteszem a Merész-elek Kapitányság facebook oldalára, aki el akar jönni az értesüljön a tárgyalás időpontjáról. Ám hamarosan jön az újabb infó, a tárgyalás elmarad. Az ok ismeretlen.

Eljött a nap amikor a második tárgyalást kitűzték Váradi András halála ügyében. Vajon tényleg elmarad a tárgyalás? Már rég nem hiszek a Felcsút környéki hatóságok meséiben. 2016. április 21. délelőtt 9 óra. Helyszin: Bicskei Járásbíróság. Belépek a bíróság épületébe és közlöm a portással hogy Váradi András halála ügyében tartott tárgyalásra érkeztem. A portás közli hogy a tárgyalás elmarad. Az ok: ismeretlen. A következő tárgyalás ideje: nincs kitűzve a portás csak ennyit tud az ügyről. Tehát az áprilisi tárgyalás elmaradt. Sokan várták az áprilisi tárgyalást. Itt hallgatta volna meg a bíróság azt az autóst aki állítólag megállt Váradi András mögött és beszélt is vele mielőtt halálra gázolták. Állítólag... Sokáig úgy lehetett tudni hogy Váradi András halálának helyszínén nem volt más csak Váradi András a létra meg persze az osztrák-magyar gázoló. Aztán egyszer csak kiderült hogy volt még egy autós a helyszínen. Egyenlőre legalábbis még így tudni. Nem árt fenntartással kezelni a híreket a Váradi ügyben. A temetés előtt Felcsút környékén masszívan fújta a kórus hogy már meg is halt az aggastyán gázoló. Ha azt a hírt szó nélkül tudomásul veszi a közvélemény akkor egyetlen tárgyalás sem lett volna. Mint tudjuk nem így történt, a felháborodás miatt a Fejér Megyei Hírlap gyorsan "kiderítette" hogy él és virul Váradi András halálos gázolója. Ezért nem zárul le a Váradi ügy, ezért lehetett pótmagánvádat benyújtani az ügyben. Nyugodtan ki lehet jelenteni hogy a közvélemény nyomására folytatódik Váradi András halálos ügye. Nyilván a hatóságok csak a számukra kedvező körülményeket várják hogy végleg le tudják tolni Váradi András halálos ügyét az asztalukról. Taktikáznak. Az első tárgyalást megtartották, azon úgy sem történik még semmi lényeges, viszont az első tárgyalásból lehet következtetni hogy mire lehet számítani a bírósági eljárás további részében a közvélemény részéről. Valójában erről szólt az első nyilvános tárgyalás.
Érdekes módon az első nyilvános tárgyaláson egyetlen újságírót sem lehetett látni. Pedig a tárgyalás napját előre lehetett tudni, és hogy hogysem, újságíró egy szál se Váradi András halála ügyében az első nyilvános tárgyaláson... Egyetlen olyan média sincs Magyarországon akit érdekelne hogy mi történik a Váradi ügyben a tárgyalóteremben? Esetleg a titkosszolgálat láthatatlan keze állta útját a médiának a tárgyalás idején? Egy titkosszolgálat sok mindent el tud érni. Megvannak a módszereik, megvannak az embereik. És persze az is tény hogy ha a világ bármelyik országában az ország első emberének érdekében áll hogy valakit el kell tenni láb alól, akkor az ilyen munkát mindenütt a titkosszolgálat emberei végzik. Megvannak a módszerek megvannak az emberek. Így megy ez amióta csak  hataloméhes politikusok léteznek a világon. Ugye emlékszünk még Diana angol hercegnő halálára?  Diana elvált Károly hercegtől és egy arab milliomos szeretője lett. A jó hírére kényes angol királyi ház sokáig  tehetetlenül szemlélte hogy botrány botrány hátán van az uralkodói ház körül Diana miatt. Aztán a  hercegnő váratlanul autóbalesetet szenvedett, és a gazdag arab szeretőjével együtt életét vesztette. Meg is szűnt a botrány az angol királyi ház körül hamarosan. Évekkel később kiderül hogy nagyon valószínű hogy az angol titkosszolgálat tette el láb alól a botrányos életű angol hercegnőt. A titkosszolgálat embere egy motorkerékpárról egy alkalmas útszakaszon lézerrel vakította el Diana autójának sofőrjét, és az autó betonfalnak csapódott. Profi módszer. A sofőr lézeres elvakítását a hullákon semmyen vizsgálattal nem lehet kimutatni. Mindenki arra gondol amire akar, a gyilkosságot nem lehet bizonyítani és az angol királyi ház megnyugodhat.

Az esetről az ATV hírportál így ír: ,,Technikai szempontból nem kérdés, hogy megfelelő hírszerzési háttérrel, beépített emberekkel és magasan képzett titkosügynökökből álló csapattal meg lehet rendezni egy olyan közlekedési balesetet, amelyben a résztvevők nagy valószínűséggel halálos sérüléseket szenvednek. Ezek a gyilkosságok ritkán bizonyíthatók, és ha nem sikerülnek, akkor is kicsi a lebukás veszélye"



Váradi András létráját a legújabb hírek szerint az első bírósági tárgyalás után bevitték a hatóság raktárába. Vizsgálni ugyan nem vizsgálják csak "raktározzák". Legalábbis egyenlőre. Ahogy megy Váradi András ügye nagyon valószínű hogy azon a létrán nincs is semmi vizsgálni való dolog, mert arról legfeljebb csak azt lehet megállapitani hogy a létrának semmi köze nincs Váradi András halálához. Nyilván ezért van az a nagy tartózkodás a hatóságok részéről a létra ügyben. Vélhetően a létrát valakik utólag tették az útra, a haláleset balesetnek álcázása miatt. A létra állítólag nem sérült meg amikor Váradi András létrával a vállán szemből neki gyalogolt az osztrák-magyar Mercedesének. A létrán állítólag áthajtott autóval a Váradi Andrást követő autós is, ám ettől függetlenül úgy tudni hogy az alumínium létra ettől sem sérült meg, és arról sem tudni hogy az autó sérült volna amelyik áthajtott a létrán. Pedig nagyon valószínű hogy ha az országúton áthajt egy személyautó egy létrán, akkor annak az autón is nyoma marad. Tudni kell hogy egy alumíniumlétra nem olyan mint a Margit híd, azon nyugodtan át lehet hajtani autóval, és az nem fog elgörbülni. Az alumíniumlétrát nem arra tervezték hogy tonnás súlyú autó áthajtását elviselje sérülés nélkül. És ráadásul miután a Váradi Andrást követő autós áthajtott a létrán, ezután a létra állítólag  ott volt Váradi Andrásnál az ütközés pillanatában, ám az alumíniumlétra ezt is sérülés nélkül megúszta, úgy hogy a Mercedesen sem hagyott nyomot. Valami különleges atombiztos létrája lehetett a Göböl-pusztai juhásznak...  Persze véletlenek mindig is voltak, ám elég furcsa "véletlen" a különös létra mellett az ügyben hogy miközben a létra nem sérült, "véletlenül" csupán Váradi András sérült meg halálosan a balesetben a polgármesteri választások előestéjén, "véletlenül" éppen akkor amikor az az Orbán klánnak a legjobbkor jött a Göböl-pusztai juhász halála. És mit ad isten a hatóságok most "véletlenül" ennek a halálesetnek a vizsgálatát igyekeznek elszabotálni. Mindenesetre az biztos hogy az Orbáni titkosszolgálat messze nem olyan profi mint az angol, a Göböl-pusztai juhász halála ügyében sok helyen kilóg a lóláb a gyalázatos történetben. 

Ezt persze a Váradi András halálos ügyét intéző hatóságoknál is nagyon jól tudják, így most kivárnak. Várnak a kedvezőbb körülményekre amikor úgy tudják a süllyesztőbe küldeni Váradi András halálos ügyét hogy abból ne legyen nagy botrány. Túl sok ember volt ott az első nyilvános tárgyaláson a bicskei bíróságon. Váradi András ügyében már három érdeklődő is túl sok az Orbán klán számára, a tárgyalóteremben meg harminc ember volt ott. Ugyan a harminc ember ahhoz kevés hogy kikényszerítse az igazság kiderítését a Váradi ügyben, de ahhoz épp elég hogy óvatosságra ösztönözze a Váradi ügyben fűt fát hazudozó hatóságokat Felcsút környékén. Ahhoz hogy kiderüljön az hogy hogyan halt meg valójában Váradi András, ahhoz több ember kell mint harminc. Ne gondoljuk azt hogy a közvélemény nem tudná kikényszeríteni mindezt, gondoljunk csak arra hogy amikor kitört a botrány a halálos gázoló halálhíre miatt, akkor azonnal visszavonulót fújtak a gázoló halálhírét terjesztők, és a fideszközeli megyei újság tülkölte szét a hírt hogy mégis él és virul a halálos gázoló. Tehát nagyon is nagy súllyal esik latba a közvélemény magatartása Váradi András ügyében. Mi magunk vagyunk a közvélemény, és nagyon is számít az hogy hogyan viselkedünk a Váradi András halálos ügyében. 
...Képzeljük el hogy az első nyilvános tárgyaláson a zsúfolásig telt bíróság épülete előtt háromezer ember skandálja a Schubertné dr. Szekeres Mónika bírónő fülébe  azt hogy "Igazságot akarunk Váradi András ügyében!" - Ezzel már lehetne valamit kezdeni az ügyben. A harminc ember viszont  kevés ahhoz hogy más mederbe terelje a Váradi ügyet. A harminc arra elég hogy óvatosságra intse az Orbán klánt a Váradi ügyben, az igazság kikényszerítéséhez viszont kevés. Így most az van hogy a hatóságok sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják a Váradi András halálos ügyét, és most várnak. A Göböl-pusztai juhász ügye a torkukon akadt. Szerinted van háromezer olyan ember az országban aki szeretné ha kiderülne az igazság Váradi András halála ügyében? Egyenlőre mindenki vár. Van aki arra hogy mikor lehet végre örökre megszabadulni a Göböl-pusztai juhász ügyétől, mások meg arra hogy kiderüljön az igazság, hogy hogyan halt meg Váradi Andrást a Göböl-puszta felé vezető úton, és vannak olyanok is akik szerint semmivel nem kell törődni ebben az országban, mert az úgy van jól ha a hatalom kénye kedve szerint gyilkolja az egyszerű embereket. Te melyik csoportba tartozol? Szerinted fontos lenne tudni azt hogy hogyan halt meg Váradi András? 









További oldalak

Címkék >

További lehetőségek