Zebrák vannak Felcsút környékén! Vajon rabszolgát is tartanak arra felé?

Kép
Egy rabszolga igaz története!     bicskei vasműszaki áruház Nyílt a zárkaajtó a börtönőr közölte, hogy szabadon engednek. Este kilenc elmúlt már amikor a budapesti venyige utcai börtön folyosóján elindultam a szabadulás felé. Előzetes letartóztatásban voltam három hónapon át, öt rendőri vezető – rendőrfőkapitány becsületsértése miatti ügyben. A letartóztatás előtt Éva néninél laktam Bicskén. Éva néni meghalt, de a lakásmaffia jóvoltából a lakás már nem Éva néni tulajdonában volt. Halála után hamarosan jött a lakásmaffia képviselője, a tulaj, hogy kirakjon a lakásból. Fenemód jól értesült volt, mert rögtön tudta, hogy körözött személy vagyok és hívta a rendőrséget. Azért úgy dukál, hogy Felcsút környékén egy lakásmaffia be legyen csatornázva a helyi hatósághoz. Bicske kellős közepén, a rendőrségtől néhány száz méterre, egy bekamerázott társasház földszinti lakásában rejtőzködtem Éva néninél. Egyébként az emeleten lakott egy bicskei rendőr, akivel gyakran találkoztam a lépcsőház...

Zsidók cigányok magyarok! Itt az idő válasszatok!

A címben szereplő felsorolás korántsem teljes, hiszen a fentieken túl még számos nemzetség leszármazottai élnek az országban.

Szerbek, horvátok, svábok, szlovákok, románok - vagy például a szkíták, és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást. Ám a mai magyar köztudat szinte csak róluk hajlandó tudomást venni:

Most lépjünk át azon a problémán hogy az említettek valójában mind  magyarok, mert most ők mindannyian ismét választás elé néznek.
Október tizenkettedik napján, a zsidók, cigányok, magyarok előtt ismét megnyílnak a szavazó fülkék, és a zsidók, cigányok, magyarok eldönthetik hogy kire szavaznak, és milyen képviselőket választanak maguknak, ott ahol élnek.

Ha okosak voltak, akkor a zsidók, cigányok, magyarok már előre kiválogatták maguk közül azokat akikből majd a választás napján érdemes lesz választani. Ha nem így tettek, akkor bizony oktondi módon csak abból választhatnak amit eléjük öntenek. Persze lesznek akik nem is élnek majd a választás adta lehetőséggel, és ügyet sem vetnek a nemzetiszínű szalaggal díszített szavazó urnára.
Mindenkinek szíve joga eldönteni hogy el megy szavazni, vagy inkább távolmarad a sokak által bohózatnak tartott mutatványtól.
Ám a szavazósdi kisebb vagy nagyobb részvétel mellett, így vagy úgy, lezajlik és ekkor derül ki hogy milyen sorsot szán magának az ország népe.

A választások előtt sok a bizonytalanság, ám egy dolog azonban biztosan előre tudható. Az között hogy az emberek - El MENNEK szavazni - vagy éppen - NEM MENNEK EL szavazni -, valójában nincs is nagy különbség, ha a mindennapokban nem választják az emberi tisztességet, az emberi méltóságot ott ahol élnek. Magyarországon a zsidók, cigányok, magyarok sorsának a kulcsa a szürke hétköznapokban keresendő, nem pedig a nemzetiszínű szalaggal átkötött szavazó urnában.  Amennyiben az itt élők a mindennapokban keresik és igénylik az emberi tisztességet, maguk és gyermekeik számára, akkor a  tisztesség előbújik a rejtekéből és megvívja harcát a sötétség képviselőivel szemben. Amennyiben az emberek nem keresik az emberi méltóságot a tisztességet, és nem állnak ki mellette nap mint nap a hétköznapok viharaiban, akkor a zsidók cigányok magyarok, semmi jóra ne számítsanak a saját országukban.

Most a zsarnokság, a pénzsóvár kapzsiság sötét erői újra egymásra találtak, és a mindennapokban együtt kardoskodnak a Fidesz egyre embertelenebb hatalma mellett. Most már csak az emberi tisztességet, az emberi méltóságot kell előhívni, és azt megvédeni azoknak, akik maguk és gyerekeik számára egy jobb, boldogabb, emberhez méltóbb életet szeretnének. Ez között kell választaniuk az emberi tisztességre igényt tartó zsidóknak cigányoknak magyaroknak, a saját országukban...

Zsidók, cigányok, magyarok! Itt az idő, válasszatok!

2014. október. 8. Hajnáczki Csaba

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek