Bejegyzések

Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

A boszorkány és az ürge

Kép
– Boszorkányok márpedig vannak! – Puha léptekkel, nesztelenül haladt az előszoba felé. A nyitott ajtóban megállt egy pillanatra, a tükör előtt ott állt a boszorkány ! Nézte egy darabig, aztán észrevétlenül a boszorkány mögé osont.

Szovjet fertőzőosztálytól a magyar távgyógyításig

Előszó   Új megpróbáltatások elé kerültünk, a covid vírus miatt. A mai emberek mindeddig, testközelből, korábban még kevesen élhették át egy fertőző betegség velejáróit. Pedig fertőző betegségek korábban is voltak, és fertőző betegre korábban is szigorú szabályok vonatkoztak.  Sok évvel ezelőtt, még az szocialista érában, egy külföldi munka kapcsán, mint fertőzőbeteg gyanús, átestem a korabeli orvosi procedúrán, ráadásul Szovjetunió és Magyarország egészségügyi intézményében is. Aki kedvet érez hozzá, olvassa el, a történetet, amelyben igyekszem hitelesen leírni a történteket, a körülményekkel együtt. Aztán ezek tükrében érdemes egy pillantást vetni, a mostani magyar járványkezelésre is.  A legvidámabb barakk   A történet 1984-ben kezdődött, amikor még létezett Szovjetunió, és fiatal szakmunkásként a kommunizmus építésén munkálkodtam Szovjetunió ban. Persze nem a kommün iránt érzett elkötelezettségem miatt kerültem oda, sokkal inkább a kalandvágy volt az ...

Mahorka néni

Kép
Mahorka néni türelmetlenül ácsorgott a pénztárnál. Még éppen meg tudta előzni a pénztárhoz tartó munkásruhás férfit. Majd pont egy izzadságszagú melóst enged maga elé a sorban.  Na abból nem esznek az biztos! Sietnie kell, hamarosan kezdődik a kedvenc sorozata a tv-ben. Amúgy is ki tudja miféle alak ez itt mögötte. A nadrágja foltos, biztosan egy építkezésen kellene dolgoznia, csak most elszökött a munkahelyről, hogy italt vegyen magának. Az ilyenek miatt drágultak meg a lakások! Mahorka néni kíváncsian fordult hátra. A férfi udvariasan hátrébb lépett mert azt hitte a néni vissza akar menni valamiért. A melós kosarában zsemle volt, felvágott, és egy üveg üdítő. Mahorka néni vörösödő arccal fordult vissza a pénztár felé. Miért megy ilyen lassan a sor ennél a pénztárnál? - toporgott türelmetlenül. Ide kellene hívni a vezetőt valakinek, hogy lássa milyen lassan dolgozik ez a pénztárosnő! Persze ilyenkor sehol egy főnök! Idegesen nézett körbe, de mindenki türelmesen állt a sorban, senk...

Vagyok és leszek

Az vagyok, akire vigyorogva néztél: Ez nem éri meg a tavaszt! Az vagyok, akit utáltál, mert azt mondták: Az ilyent utálni muszáj! Az vagyok, akit hívtál, mert a meló kellett, és te szegényebb voltál, mint én Az vagyok, akit körbe röhögtél, mert jött értem a rendőrség Én az vagyok, akit a kebledre öleltél, hogy aztán kimondhasd rólam: Ez ellenség! Az vagyok, akit nem érthetsz meg soha, mert ezt suttogja füledbe az ostobák kórusa Az vagyok, akit őrültnek tartasz: Ez nekimegy a végrehajtónak , pedig az egy farkas ! Az vagyok, akitől a szemed káprázik: hát ez még mindig él, vagy csupán egy kísértet? Az vagyok, akit fölényesen kihallgattál, mert te voltál a mindenható hatóság Az vagyok, akire bámultál, amikor mégis mattot kapott az eljárás Az vagyok, akihez gyakran jársz, mert a parancs ellen a rendőrnek nincs pofázás Az vagyok, akire néha mégis felnézel: megint mutatott valamit ez az éceszgéber! Én az vagyok, akit börtönbe zárattál, hogy aztán hulljon fejedre miattam az áldá...

Megvédem Orbán Viktort! Jár az élesztőhöz való jog!

Kép
Hatályba lépett a felhatalmazási törvény!  Tudod miért van kupolája a parlamentnek? Azért, mert nincs lapos tetejű cirkusz!   Ennek a régi viccnek az igazsága jutott az eszembe most, hogy a koronavírus járvány leple alatt a Fidesz teljhatalmat szerzett. Ez miatt egyesek vészharangokat kongatnak, pedig nem történt egyéb, minthogy egy régóta folytatott gyakorlatot szentesítettek. Ha esetleg még valaki nem tudná, a magyar parlament eddig is csupán egy közpénzből működtetett bábszínház volt, és nem egyéb. Tulajdonképpen most nem sok változott az eddigiekhez képest. Akik nem a hírekből, hanem testközelből ismerik a magyarországi állami apparátus eddigi gyakorlatát, azok pontosan tudják, hogy miről beszélek.  Múltam van a témában. Még a kétezres évek első felében kezdtem a szakmai gyakorlatot, egy Felcsút melletti faluban, méghozzá mindjárt erő-szakon. A gyakorlat tárgyát egy falusi ház 1/2 részéért folytatott családi küzdelem képezte, bírósági végrehajtással kör...

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek