Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

Jobbikos országúti kifestő


Vona Gábor: „Az iszlám az emberiség utolsó reménye”



Egy politikai plakát célja, hogy feltűnő módon kifejezzen valamit, érzelmeket keltsen, cselekvésre ösztönözön. A Jobbik országos plakátkampányát elnézve úgy tűnik, hogy a Jobbik elérte a célját és betalált a közepébe. És nem kicsit! Nagyon úgy fest, hogy Jobbiknak sikerült megszólítani a népet, olyannyira, hogy akadnak akik szintén élnek a nyilvános kifejezés lehetőségével, és némi kiigazítást eszközöltek az utak mellett álló jobbikos plakátokon, hogy ezzel is határozottan kifejezzék a véleményüket.



A Jobbik a saját tábora ellen harcol



A Jobbik vezérkara láthatóan komolyan vette a párt korábbi üzenetét, és nem csak a levegőbe beszélt amikor radikális változást ígért, és érzékelhető, hogy már meg is indult a pártban a radikális változás offenzívája országszerte. A párt korábbi unalmas szürkeségébe az idő tájt jött el a szivárványszínű változás, amikor Vona Gábor Janiczak Dávidot a Jobbik alelnökévé tette, mondván: ő már Ózdon polgármesterként bizonyított. A jobbikos pártvezérnek nagyon bejött, hogy Janiczak Dávid Ózdon totál palira vette a népet, majd közpénzből Ózdon diszkót nyitott, ahol tinilányokkal kavarhatott. Janiczak Dávid alelnökségével egy új korszak kezdődött a párt életében. Eljött a radikális változás kora a Jobbikban, és azóta egyre gyakrabban jönnek hírek arról, hogy korábban meghatározó emberek fordítanak hátat a pártnak.



Jobbik, Terry Black, és a nép ítélet!

Egyetlen kép többet elmond száz szónál, és a sokfelé látható, átfestett óriásplakátokról készült fotók önmagukért beszélnek. A szélsőjobb a menekültválság közepén automatikusan erősödésre van ítélve Európa szerte, ám Magyarországon, Vona Gábornak mégis sikerült derékba törni ezt a trendet. Mára a Jobbik, mind a szimpatizánsai, mind az ellenségei előtt kiüresedett, hiteltelen lett. A korábban radikális nézeteket hirdető Jobbik egy komolytalan vicc párttá vált, aki megpróbál hülyét csinálni a korábbi szavazótáborából.



Vona Gábor másként érez mint a jobbikos tábor?








Az hogy a Jobbiknak mi lesz a sorsa, azt egész pontosan egyelőre még nem tudni, de az már egészen biztos, hogy Vona Gábor nem fogja leváltani Orbán Viktort. Sokkal inkább az valószínű hogy Vona Gábort váltják le, mert egyre többen gondolják úgy, hogy a sorozatos szélhámosságai okán teljesen alkalmatlan a párt irányítására. Persze attól, hogy politikusnak kutyaütő, azért még reklámarcnak jó lehet, csak nem mindegy hogy mit akarnak reklámozni vele...


Jobbikban - fehér gallérban



A jobbikos plakátokról készült fotók mellé annyit kell tudni, hogy a jobbikos plakátkampányt, illetve a Jobbikot, Simicska Lajos pénzeli, aki már szintén bizonyított. Tudniillik ő is ugyanolyan bűnöző mint Mészáros Lőrinc, ugyanis mindkettő a társadalomtól elsíbolt milliárdokkal üzérkedik. A radikális változás hajrájában talán még Simicska Lajos és Janiczak Dávid is közösen feltűnnek, összeölelkezve az utcai plakátokon, mert az a negyven millió ami hibádzik az elhíresült ózdi közbeszerzés során, az valószínűleg jórészt már Simicska zsebét tömi. Tehát a jobbikos példakép, Janiczak Dávid ózdi polgármester, a láthatóan népszerű jobbikos plakátkampány finanszírozásából is kivette a részét. Az Ózdiak pénzéből, radikálisan, a nép bőrén. Így Vona Gábor és Simicska Lajos mellett, a gengszter stílusban Ózdon polgármesterkedő Janiczak Dávid is abszolút méltó arra, hogy az egyre süllyedő Jobbikot reklámozza.



Simicska és Janiczak még hiányoznak a jobbikos plakátról - a többi stimmel



A blog további bejegyzései között egyszerűen lehet keresni: a lap tetején: jobboldali menü > címkék – tartalomjegyzék
ugrás az oldal tetejére

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek