Bejegyzések

Gyurcsány Ferenc címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

A boszorkány és az ürge

Kép
– Boszorkányok márpedig vannak! – Puha léptekkel, nesztelenül haladt az előszoba felé. A nyitott ajtóban megállt egy pillanatra, a tükör előtt ott állt a boszorkány ! Nézte egy darabig, aztán észrevétlenül a boszorkány mögé osont.

Ha a Jobbikra voksolsz, akkor Mészáros Lőrinc vagy Simicska pénzét lájkolod?

Kép
Közelednek a választások és erre a kérdésre egyre többen tudják a helyes választ, de kezdjük a dolgok legelején! Valamikor régen, a rendszerváltozásként emlegetett időkben , egy egyetemista fiatalember politikai pályáját egyengetni kezdték az éppen letűnni készülő kommunista egypártrendszer magas köreiből. Az ifjú feladata az volt, hogy a háttérből irányított politikai ellenzékként próbálja magához ragadni a hatalmat, és majdan újra egyetlen politikai erő köré szervezze a hatalmi hierarchiát, ahhoz hasonlóan amikor még az orosz tankok tiporták az ország porát. Az ifjú igyekezett serényen, volt szabadelvű liberális, majd polgári konzervatív, és addig sertepertélt a politika színpadán, míg végül pártja kormányra került a kisgazdák ostobaságának árán. Amint az köztudott, a befolyásos kommunista körök segítségével szárnyra kelt fideszes ifjút Orbán Viktornak hívják. Ám egy hajszál híján 2002-ben a Fidesz mégis elvesztette a még zsenge hatalmát, és Orbán Viktor rájött, hogy nem elég a s...

Gyurcsány a hibás! Mert Che Guevara helyett inkább ő is a fotelforradalmárokra szavaz!

Kép
Gyurcsány a hibás, hallottunk már sokszor a Fidesz szájából, és valóban, az Eörsi Mátyás fideszes támogatása kapcsán láthattuk: tényleg Gyurcsány a hibás. A DK -s vezető korábban büszkén szónokolt arról hogy mennyire elfogadhatatlan Orbán rendszere, és lám, közben meg egész jól együtt tud működni Orbánnal. Szóval Gyurcsány Ferencből sem lesz már egy Che Guevara, aki maga volt a forradalom, aki ma is a forradalom jelképe sokak számára. Viszont  a  mai magyar viszonyokon láthatjuk, Che forradalmi lelkülete meglehetősen hidegen hagyja az országot. Che Guevara  Egyre terjedő kultusza van annak,  hogy néhányan az ősi magyar eredetből próbálnak sok mindent eredeztetni. A minap például az egyik internetes oldal Jézus   származását is az ősi magyarsággal hozta kapcsolatba, ám olyan eset nem ismert hogy  Che Guevarát magyarként akarta volna valaki láttatni. Nyilván Jézus bárány szelídségét könnyebb adoptálni a Magyarországra, mit Che forradalmár lelkét...

Honnan fújta ide a szél ezt az Orbánt segítő ellenzéket?

Kép
Szél Bernadett az LMP társelnöke alaposan kicsapta a biztosítékot sokaknál, amikor a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem kerekasztal-beszélgetésén nyíltan Orbán Viktor álláspontját támogatta. Ezt követően a képviselőnő Facebook oldalán többen elég érthetően fogalmazták meg a véleményüket.  Forrás: facebook.com/szelbernadett/foto Bővebben itt: https://facebook.com/szelbernadett/photos/a.171247126321571.34423.160102384102712/986429531469989/?type=3 A rendezvényen készült fotó önmagában is elég elgondolkodtató, hiszen Orbán diktatórikus módszereit ismerve az biztosra vehető hogy csak úgy véletlenül nem lehet a vezető fideszesek mellett ülni egy olyan rendezvényen, ahol Orbán Viktor viszi a prímet.  MTI fotó - Máthé Zoltán   Vajon mi történhetett? Orbán tényleg megvette az ellenzéki LMP-t? A kérdésre a válasz keresve érdemes visszaemlékezni az LMP alakulásának időszakára. Amint az közismert az LMP alapítása Schiffer Andráshoz kötődik, aki Orbán Vik...

Melyik párt akar megfordulni a göbölpusztai úton?

Kép
Titokzatos politikai háttéralkuk márpedig vannak! Így van ez amióta az ember feltalálta a politikát, és pláne így van ez manapság, Orbán Fideszes diktatúrája idején.  A politikai háttérmegállapodásokat sohasem hozzák nyilvánosságra, ám azok közvetve mégis árulkodnak a titkos alkuk létéről a figyelmes emberek számára. Így van ez a Göböl pusztai juhász halála ügyében is, hiszen Váradi András máig tisztázatlan halálügye is hagyott árulkodó jeleket a figyelmes szemlélő számára. A magyar politika minőségéről sokat elárult maga Váradi András is, például akkor amikor 2014 őszén  az egyik személyes találkozásunk során arról beszélt kissé csalódottan, hogy több segítséget várt a saját pártjától az alcsútdobozi polgármesteri választásra való felkészülés során. Viszont Gyurcsány Ferencről pozitív módon nyilatkozott, őt elsők között említette azok közül akik sokat segítettek neki miután szembekerült Mészáros Lőrinccel . Ám mint azt tudjuk, a Göböl pusztai juhász földi p...

Összeírás! Fideszes összeírás Felcsút környékén! Mire való egy okosfüzet?

Kép
Mint ahogy az a diktatúrákban lenni szokott, a fideszes diktatúra is erősen érdeklődik az emberek magánélete iránt. Sokan attól félnek, hogy lehallgatják a telefonbeszélgetéseiket , megfigyelik a számítógépünket . Nos ezektől a fideszes időszakban nem félni kell, hanem észre kell venni, hogy ez most így van, és meg kell tanulni okosan együtt élni ezekkel a dolgokkal a fideszes érában. Azonban sokan nem is gondolnák, mégsem ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a magánszférára. Már jó ideje annak, hogy napvilágra kerültek azok a hírek, hogy a Fidesz minden településen nyilvántartást vezet az emberek magánéletéről. Igen, szinte minden utcában ott vannak azok, akik feljegyzik hogy ki-kivel találkozik, ki-miről beszél és persze, hogy ki-mit tervez. Bizony a fideszes besúgók folyamatosan a háttérből sasolják az embereket. Nem most kezdték ők a szakmát, hiszen a javarészük már a múlt rendszerben is III/III-as besúgó volt, vagy ilyen családban nevelkedett. Tehát minden adatot összeg...

Reszkessenek a balosok Felcsút környékén! Jön Kovács a radikális, meg a Hupikék Törpikék!

Fideszes mesedráma Amikor még nem hatalmasodott el az össznépi magyar elmebaj az ország Gyurcsány nevű demokratikus törp papáján, élt Felcsút környékén egy Kovács. Ez  a Kovács arról volt híres hogy nem volt olyan dolog a világon amihez hozzá ne tudott volna szólni - méghozzá RADIKÁLISAN! Ezért ő volt a Radikális Kovács . Történt hogy a Fidesz parancsba adta hogy minden impotens agyú hülye nyalja ki az Orbán Viktor fenekét, és persze hogy ez a Kovács is ott tülekedett egy radikális pusziért. Már elég fényes volt az Orbán Viktor feneke, amikor látom ám hogy a Kovácsnak vörösödik a feje elég radikálisan, a szomszédomban. Köszöntöttem illendően - mondom neki: -Hallod e te Kovács! Aztán mitől olyan vörös az a nagy okos fejed? Toporzékol erre a Kovács, dúl-fúl haragjában, és mondja is a verdiktet: Ő bizony annyira nem csipázza Herczog Editet , az MSZP , környéken élő képviselőjét - hogyha ez az Edit be merészel jönni az ő falujába, akkor, ő a nagy Fideszes Hókus...

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek