Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

Vádlott kiejtette FARKAS TIBOR végrehajtó nevét a bíróságon? Bíró döntött: a vádlott gyalogoljon 40 km-t!

Kép
Tárgyalás volt a Fidesz által ellenem indított ügyben 2013 június 9 .-én Székesfehérváron , és most elmesélem hogyan is volt a " Vigyázat! Veszélyben vagyunk! A fideszesek lopnak!"plakátjaim ügyében a tárgyalás. A tárgyalást Dr. Megyeri Mária bíró vezette, aki még kirendelt védőügyvédet is biztosított a számomra. Valahogyan azonban nem voltam túl lelkes az ellenem éppen jogellenes fogva tartást elkövető bíróság által odahívott ügyvéd láttán, így aztán amikor szót kaptam az első dolgom az volt hogy kérjem azt hogy az ügyvéd úr pakoljon, mert nem valószínű hogy egy olyan ügyvédtől sokat várhatnék aki még azt sem kérdezte meg tőlem hogy hogy vagyok, miközben az előállításom ügyében már második napja kazalban állnak a hatóságok ellenem elkövetett szabálytalanságai. Persze nem volt semmi gond az ügyvéd némán csomagolt, és Megyeri Mária közölte a tárgyalás folytatódik mert az ügyben a védő jelenlétét nem írja elő a törvény. Aztán a bírónő mintegy búcsúzóul hivatalból kiutalt...

Vajon mivel vadászik a fideszes Mészáros Lőrinc Felcsút környékén a rendőri csűrhére?

Kép
Címzett: Dr. Varga Péter ezredes , Fejér Megyei Rendőrfőkapitány Tárgy: önvédelmi célú sörétes vadászlőfegyver tartás engedélyének igénylése Kérelmező: Hajnáczki Csaba Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr! Az elmúlt időszakban számos alkalommal váltam támadás elszenvedőjévé a lakóhelyemen, hiszen több esetben támadtak rám az otthonomban a Felcsút környéki rendőrök, akik általában az ellenem, a fideszesek által indított eljárások szüneteltetése alatt, a kerítésemen átmászva jogszabályt sértő módon hatoltak be az ingatlanom területére. A csűrhe módra viselkedő rendőrök ellen a jogszabályok adta eljárások nem vezetnek eredményre, így a továbbiakban is számítani kell a bicskei rendőrség jogtipró csűrhéjének a támadására. Mindezek miatt kérem a Rendőrfőkapitány Urat hogy önvédelmi célból sörétes vadászlőfegyver tartását engedélyezze számomra, hogy vaddisznó sörét alkalmazásával a fegyveresen rám támadó, jogtipró rendőri csűrhével szemben az emberi állampolgári jogaimat ere...

Kié lett az elhurcolt zsidók aranya Felcsút környékén?

Magyarországon 1944 májusában megkezdődött a vidéken élő zsidók deportálása. A hatóságok rövid idő alatt több százezer zsidó embert kényszerítettek a gettókba. Így történt mindez Felcsút környékén is, és a zsidók értékeiket hátrahagyva indultak a halálba. Az elhurcolt emberek a lelkük mélyén csak valami csodában bízhattak, de mégis voltak olyanok akik a visszatérést remélve, a családjuk értékeit elrejtették és így indultak a végzetes útra. Ki kútba dobta ékszereit, volt aki a földbe ásta azokat, aztán némán ment a gettóba. Közben  dúlt a háború, az elhurcolt zsidó embereket százezerszámra ölték meg a haláltáborokban, és az elrejtett zsidó értékek a rejtekük mélyen vártak a sorsukra. Végül a zsidók szövetségeseikkel megnyerték a háborút, de az elhurcolt zsidók közül már csak kevesen térhettek vissza hazájukba az értékeikért. És Magyarországon elérkezett a hátrahagyott zsidó kincsekre vadászó kincskeresők aranykora... Kovács szülőfalujában nem éltek zsidók, Bodmérról ne...

Reszkessenek a balosok Felcsút környékén! Jön Kovács a radikális, meg a Hupikék Törpikék!

Fideszes mesedráma Amikor még nem hatalmasodott el az össznépi magyar elmebaj az ország Gyurcsány nevű demokratikus törp papáján, élt Felcsút környékén egy Kovács. Ez  a Kovács arról volt híres hogy nem volt olyan dolog a világon amihez hozzá ne tudott volna szólni - méghozzá RADIKÁLISAN! Ezért ő volt a Radikális Kovács . Történt hogy a Fidesz parancsba adta hogy minden impotens agyú hülye nyalja ki az Orbán Viktor fenekét, és persze hogy ez a Kovács is ott tülekedett egy radikális pusziért. Már elég fényes volt az Orbán Viktor feneke, amikor látom ám hogy a Kovácsnak vörösödik a feje elég radikálisan, a szomszédomban. Köszöntöttem illendően - mondom neki: -Hallod e te Kovács! Aztán mitől olyan vörös az a nagy okos fejed? Toporzékol erre a Kovács, dúl-fúl haragjában, és mondja is a verdiktet: Ő bizony annyira nem csipázza Herczog Editet , az MSZP , környéken élő képviselőjét - hogyha ez az Edit be merészel jönni az ő falujába, akkor, ő a nagy Fideszes Hókus...

Hogyan lopják ki a Fideszesek a vízcsapból az új Mercedes árát Felcsút környékén?

Keresztes István bodméri agrárvállalkozó Bodmér közelében 300-400 hektárt meghaladó földterületen termel - búza , kukorica , napraforgó, és más növényeket a saját és hozzátartozói nevében. Az  általa termesztett növénykultúrák fajtától függően általában többszöri permetezést is igényelnek, amely vízigénye jelentős - így a permetezéshez szükséges víz ára az érvényes vízdíjak alapján számolva, egy évben akár a 2-3 millió forintot is elérheti. Keresztes István a permetezéshez szükséges vizet a Bodmér Vasvári Pál u. 23 . szám alatt lévő lakóingatlana előtti közterületen lévő - az ingatlanával szemközti oldalon álló utcai tűzcsapból szerzi be. Ez  úgy történik hogy Keresztes István megáll az utcai tűzcsap előtt a traktorjával, amelyhez több pótkocsi is csatlakozik, amelyek víztartályokkal van felszerelve. Majd Kovács Tibor Bodmér Vasvári Pál u. 34. szám lakos segítségével felszerelnek egy tűzoltó tömlőt az utcai tűzcsapra, megnyitják a tűzcsapot, és teletöltik a pótkoc...

Kovács a besúgó! Egy Felcsút környéki Fideszes rendőrspicli története

Kovács a háború alatt látta meg a napvilágot az 1940-es években a Felcsút környéki szülőfalujában, ahol a Kovácsok azt tartották magukról, hogy ő nemzetségük már a falu alapításakor is ott volt hajdanán. Bátyja jóval korában született, így aztán a bátyó atyáskodott a kisebbik Kovács felett. Apjuk fura szerzet volt, amikor a háború alatt a németek jöttek - németül tudott, amikor az oroszok jöttek - oroszul beszélt, pedig előtte sem németül sem oroszul nem hallotta beszélni senki a faluban. Aztán elmúlt a háború, elérkezett a kommunizmus korszaka, és a Kovács apját is elérte a kommunizmus államosító szelleme. Tűrte is az a macerát, de csak egy darabig, aztán meg sem állt Németországig, hogy ott egye az emigránsok kenyerét. De ott aztán bejött a számítása rendesen, talán valami bankigazgatói állást csíphetett meg némethonban, mert a fiai nem tudtak olyat kérni tőle, amit csomagban meg ne küldött volna. Ámultak is a faluban Kovácsék szerencséjén, a sok nyugati dolog, hangszer meg m...

Parancsnok Úr, ugye az ön börtöne nem lesz egy fideszes Auschwitz?

Címzett: Dr. Budai István ezredes , a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka  Küldő: Merész-elek Kapitányság   Tárgy: Humanitárius okból nyújtott egészségügyi ellátás kérelmezése  Ügyintéző: Hajnáczki Csaba   Tisztelt Parancsnok Úr!  A balassagyarmati börtönben van előzetes letartóztatásban a cigány származású K.I., akinek egy korábbi balesetből adódóan a gerincében két gerinccsigolya el van törve, továbbá előrehaladott gerincsorvadásban is szenved. K.I. gerincsérüléseit, állapotát a Bp. Honvéd kórház orvosi iratai is igazolják.  K.I. az állapota miatt belátható időn belül gerincműtét elvégzésére szorulna, azonban az ügyében eljáró hatóságok a Fidesz befolyása következtében, tudatosan akadályozzák K.I. orvosi ellátását mert az egészségügyi ellátáshoz való jutás lehetőségével zsarolva igyekeznek K.I.-t, egy általa el sem követett bűncselekmény  - Balla Mihály Nógrád Megyei Fidesz Országgyűlési képviselő felesége - B...

Resszkessenek a nógrádi cigányok! Jön Szarka Attila balassagyarmati bíró, a fideszes igazságosztó!

Úgy ám! Mert Szarka bíró úrnak könyöröghet a cigány szépszerivel, hivatkozhat a csóró roma az emberi vagy állampolgári jogaira, netántán még a jogszabályokat is felemlegetheti a Balassagyarmati Járásbíróságon - de bizony Szarka bíró úrnak ettől még nem lágyul meg a szíve! Ő csak ossza tovább az igazságát, na meg persze a Fideszét . Egy szó mint száz, Szarka bíró úr legény a talpán, vagy pontosabban szólva - legény a bírói székben. No de lássuk hogy valójában Szarka Attila bíró úr hogyan is bánik a nógrádi cigányokkal a bíróságon. Példának itt van a cigány származású K.I. esete, akit vagyon elleni balhék miatt vágott előzetesbe a hatóság. Ez persze így van rendjén, -hiszen így szól a törvény-  de gond az hogy K.I. a letartóztatását megelőzően autóbalesetet szenvedett, így aztán most a baleset során szerzett - a gerincében lévő súlyos törésekkel ül a börtönben, abban a biztos tudatban hogy egy vétlen mozdulat, vagy egy kisebb elesés is már akár az életébe is kerülhet.. P...

Felcsút környékén a rendőrség támogassa a fészekrakó programot!

Címzett: Bicskei Rendőrkapitányság - bicskerk@fejer.police.hu Küldő: Merész-elek Kapitányság Tisztelt Rendőrhatóság! Korunkban az élővilág óvása egyre fontosabb prioritást élvez, és ezért a természetes élő fauna védelméről az Európai Unió tagországaiban számos jogszabály rendelkezik. Ebből adódóan az Európai Unió ban a helyi, hivatalos szervek felé is egyre markánsabban fogalmazódik meg az elvárás, hogy a hatósági szervek a feladataik ellátása közben maguk is törekedjenek arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben kíméljék a természetes élővilág életét. Különösen nagy jelentőséggel bír mindez a rendőrség esetében, hiszen a rendőrség a feladatait igen gyakran nem irodai -tehát külső környezetben-végzi, ahol közvetett módon, napi rendszerességgel kerül érintkezésbe az élő faunával. Nyilván a Felcsút környéki rendőrség számára nem szükséges ennek a  jelentőségéről hosszasan érvelni, hiszen erről a hatóságról közismert, hogy ez a hatóság meglehetősen nagy figyelmet...

Katikám! Miért mondják azt az emberek hogy fideszes tolvaj k*rva?

Címzett: dr. Kutron Katalin főügyészségi csoportvezető ügyész Küldő: Merész-elek Kapitányság Kedves Kati!  Megkaptam a Farkas Tibor végrehajtó és társai ügyében írt -2013. március 12. kelt. 1.Nyom.223/2013/1. számú leveled, és ismét boldogan olvastam soraidat, hiszen mindig is tetszett a stílusod.  Diszkréten teleírt papírlap, szolidan fogalmazott szöveg - néhol jogszabályi utalásokkal tarkítva, frappánsan a sorok közé rejtett, jól érthető ám semmitmondó tartalommal - szóval nekem bejön ez a stílus.  Még a szöveg szerkesztése is elegáns, néhány mondat vastagon kiemelve, itt-ott elegáns vékony aláhúzások - tényleg klassz!  Talán a jogszabályok által kötelezően rád ruházott ügyészi kötelességeiden lehetne még valamit javítani, de az az ügyész vesse rád az első követ, amelyik jogszerűbb volt már nálad a Farkas Tibor végrehajtó bűncselekményei ügyében. Persze mi egyszerű mezei állampolgárok, akiket Farkas Tibor végrehajtó a társaival megkárosít, k...

A felcsúti cigányok állították le Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő meggyilkolása ügyében a nyomozást?

Címzett: Baranya Megyei Főügyészség   Tárgy: Feljelentés  Feljelentő: Merész-elek Kapitányság   http://facebook.com/hajnaczki.csaba oldalon is közzétett nyilvános irat!  Tárgy ismertetése: Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő meggyilkolása miatt Pécsen , 2012. év július hónapban indított bűnügyben a rendelkezésre adatok alapján, rendőrségi szakértők -köztük neves, nagy tapasztalattal rendelkező bűnügyi szakértők is- több elkövetőt valószínűsítettek a Bándy gyilkosság ügyében.  Ezt követően hamarosan elfogták a cigány származású P. László t, de a rendőrség tovább folytatta a nyomozást, mert a bűncselekmény helyszínén egy másik személy - DNS -ét is megtalálták.  Azonban ezt követően váratlan fordulat történt az ügyben, mert a rendőrség vezetője bejelentette hogy leállították Bándy Kata meggyilkolása ügyében a nyomozást, és nem kutatnak további elkövetők után az ügyben.  Mi történhetett Bándy Kata gyilkosságának az ügyében?...

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek