Élhet egy istennő púder nélkül?

Éva néni


Címzett: Legfőbb Ügyészség

Küldő: Hajnáczki Csaba
2060 Bicske Kisfaludy 25/III. fszt.

Irat tárgya: Feljelentés



Tárgy ismertetése:

Sokan talán nem is tudják, de lakozik Felcsút környékén egy nagy hatalmú, titokzatos nőszemély. A hatalom alapján amely a kezében összpontosul akár istennő is lehetne – vajon ki lehet ez a női hatalmasság?

Még mielőtt bárki kezdené számba venni Mészáros Lőrinc családjának nőtagjait elárulom, hogy Kovácsné Dr. Baranyai Mária a szóban forgó nagy hatalmú amazon. Most lehet, hogy néhányan meglepődtek, pedig bizony! Ő a Bicskei Járási Ügyészség vezetője, és ő felügyel minden hivatalt, intézményt ami csak létezik Felcsút milliárdokat rejtő környékén. Lehet önkormányzat, rendőrség, posta, óvoda vagy bírósági végrehajtó, Kovácsné Dr. Baranyai Mária felügyelete alatt áll minden. A nagy hatalmú ügyésznőnek nemcsak jogában áll felügyelni a környéket, hanem KÖTELESSÉGE is őrködni Felcsút környékének intézményei felett, legalábbis a jogszabályok imigyen rendelkeznek.

Csak aztán nehogy tréfának vélje valaki, hogy az ügyésznőt az istennők soraiba emeltem! Nem tréfadolog mindez, hiszen a jogszabályok még Isten erős bástyáit, az egyházakat is az ügyésznő felügyelete alá helyezte a környéken. Mindenki beláthatja, hogy az ügyésznő, aki a Mindenható Isten háza fölött is hatalommal bír, az bizony az istennők között említendő.

Nem is volt bennem szemernyi kétség sem Kovácsné Dr. Baranyai Mária istennői mivoltja felől, amikor a 2025. február 21. kelt. „Néma templom” című beadványomat elküldtem a Bicskei Járási Ügyészség hivatalának. Történt ugyanis korábban, hogy feljelentést tettem Barcza Péter bicskei lakos, Szanyi Gyuláné született Barcza Andrea bicskei lakos, Borbély Zoltánné született Barcza Marianna csabdi lakos, továbbá ismeretlen társaik ellen, Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész hivatalánál.

Merthogy alapos a gyanú, hogy ezen nevezett személyek szántszándékkal olyan helyzeteket teremtenek Özv. Barcza Istvánné – Éva néni – körül, amelyek a betegeskedő, kilencvenöt esztendejében járó idős embert súlyos mértékben veszélyeztetik.

A legfőbb ügyész úr hivatala meg annak rendje módja szerint megvizsgálta a beadványt,
és NF. 532/2025/1–III. számon elküldte Dr. Balázs Sándor bicskei rendőrkapitányhoz.

Megtehettem, hogy a Bicskei Járási Ügyészség hivatalához forduljak, hiszen a 2023. évi XXV. törvény, 1.–5. § arról rendelkezik, hogy:

„bárki fordulhat a panasszal vagy a közérdekű bejelentéssel összefüggő tárgykörben eljárásra jogosult szervhez”

Ráadásul a hivatalnak értesítést is kell küldenie a beadvány küldőjének. Tehát egyebek mellett közérdekű bejelentéssel felérő dolgot jeleztem a bicskei ügyésznő számára a „Néma templom” című beadványomban:

„Szanyi Gyuláné bizalmas információkhoz juthat a Bicskei Karitász csoport, valamint a Bicskei Római Katolikus Egyház dolgaival kapcsolatban, amelyek elhallgatásáért cserében, a Bicskei Karitász, illetve a Bicskei Katolikus egyház befolyást gyakorolhat a Bicskei Járási Ügyészség hivatalára, amely felügyeleti szerve a Bicskére továbbított beadványom ügyében intézkedésre jogosult hivataloknak.”

Ámde ki nem találná senki, de ezen a ponton csúnya folt esett az istennők soraiba emelt bicskei ügyésznő eleganciáján. Ugyanis hiába vártam, Kovácsné Dr. Baranyai Mária válaszra sem méltatott. Persze nyilvánvaló dolog, egy ügyészségi istennőnek is vannak elsőrendű, fontos dolgai. Például meglehet, hogy kozmetikushoz kellett sietnie, hiszen azok a könyörtelen ráncok nem maradhatnak púder nélkül. Az ilyesmit fontos elintézni még egy ügyészségi istennőnek is.

Lehet, hogy a púder volt az ok lehet, hogy más, de való igaz, az ügyésznőnek küldött beadványom válasz nélkül maradt. Pedig a beadványban más egyéb mellett azt is a bicskei ügyésznő tudomására hoztam, hogy a Bicskei Római Katolikus Egyház, illetve a hozzá tartozó szervezetek – intézményekben pénzügyi szabálytalanságok ütötték fel a fejüket. Aztán erre mit ad isten, vagy inkább istennő, a nagy hatalmú ügyésznő meg elfelejtett valamiféle választ firkantani, az ügy intézéséről meg nem is beszélve. Hát így bízzon meg valaki egy istennőben! Pedig púder ide, kozmetika oda, a Be. 171. § (2) bekezdése előírja, hogy a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. Tehát még egy ügyészségi istennőnek is félre kell tenni a púderos szelencét, amikor a jogszabályok szerint dologidő van. Amúgy a jogszabályok egyáltalán nem tiltják azt, hogy egy ügyésznő ráncos legyen, hiába böngésztem a jogtárat, semmit nem találtam ami az ügyészségi istennők kötelező ránctalanításáról rendelkezne.

Persze nagy a csábítás, hiszen Bicskén megannyi remek kozmetika tárt karokkal várja az istennői szerepben sürgölődőket. De hát az ügyészség, más néven vádhatóság, nem része a szépségiparnak. Egy ügyésznő lehet olyan ráncos mint a böjti boszorkány, a vád istennője a komor ügyészi palástba bújva mindenhol a bűnt keresi és üldözi rendületlenül, akár ráncokkal, akár azok nélkül.

Tehát Kovácsné Dr. Baranyai Mária ügyésznő asztalán ott fekszik a beadvány, amely egyebek mellett arról is szól, hogy a Bicskén katolikus pap gyermeket nemzett, a köztiszteletben álló Vitéz Tabodi István atyának el kellett szenvednie a saját egyházától az üldöztetést öreg napjaira, a bicskei római katolikus plébánia weboldala meg meg sem említi istent, miközben pénzel – politikával henceg.

Persze a magyar állam jogszabályai nem tiltják a papoknak a ketymetyelést, és egyik jogszabály sem írja elő a papoknak, hogy egymást tisztelniük kellene, és egyik paragrafus sem rendelkezik arról, hogy Isten dicsőségét bárkinek is hirdetni kellene.

Viszont a Magyar Katolikus Egyháznak van egy szabály – keretrendszere, ami akár legfőbb alapszabályuknak is tekinthető, ez pedig a Szent Biblia. A katolikus egyház élete A-tól – Z-ig a Biblia körül forog. Gyakorlatilag a katolikus egyház mindent a bibliából eredeztet, illetve arra vezet vissza. A biblia szerint a katolikus papoknak nincs ketymety, nem üldözhetik egymást az egyházi személyek, és mindig, mindenkor, minden helyzetben: A LEGFŐBB ÚR AZ ISTEN!

»...Az Istent imádd!« (Jel 22,9)

A bicskei ügyésznő asztalán fekvő beadvány arról tanúskodik, hogy a Bicskei Római Katolikus Egyház a saját szabályait sem tartja tiszteletben! Ugyan mindezt a magyar állam törvényei nem büntetik, viszont mindez indokoltan felveti a hitelesség, szavahihetőség kérdését.

Képzeljük el, hogy valaki írásba adja az ismerősei számára, hogy ő ezentúl minden nap lekváros kenyeret fog enni. Ámde az illető hiába szignózta az önként vállalt lekváros kenyér evést, a delikvens mégis nagy ívben elkerül mindenfajta lekváros kenyeret. A rendőr ugyan nem fogja elvinni amiért nem eszik lekváros kenyeret, de az illető az ismerősei előtt egy megbízhatatlan rongy alak lesz, akivel nem árt vigyázni mert lehet, hogy már akkor is hazudik, ha éppen kérdez.

Tehát az esetünkben adva van a Bicskei Római Katolikus Egyház, amely sorozatosan semmibe veszi a saját maga által istenített biblikus szabályrendszert. Az olyan fogalmak mint a hitelesség, szavahihetőség a magyar állam jogszabályai által is értelmezhető fogalmak. A Magyar Katolikus Egyház meg sokkal nagyobb fajsúlyú szervezet, mint például egy olyan civil egyesület, amelyik a gombfoci népszerűsítését foglalta bele a saját alapszabályába.

A Magyar Katolikus Egyház partneri, szerződéses viszonyban áll a magyar állammal, amely partnerség során a katolikus egyház milliárdos nagyságrendben kap pénzt a magyar államtól. Az állam adók – járulékok formájában beszedi a pénzt az emberektől, aztán ebből a közpénzből milliárdokat ad a katolikus egyháznak a saját fenntartására. Így valójában még az ateisták is finanszírozzák a katolikus egyházat.

Ámde a bicskei katolikus egyház, amely jelentős részben az államtól kapott pénzből tartja fenn magát, mindeközben olyannyira hiteltelen, hogy még a saját egyházi szabályrendszerét sem tartja be. Vajon egy ilyen hiteltelen, szava hihetetlen szervezet hogyan, bánhat az államtól kapott pénzel? Vajon ha egy notórius hazudozó ülne a vádlottak padjában, mennyire venné készpénznek a bíróság, amikor azt állítaná magáról, hogy ő ártatlan? Kovácsné Dr. Baranyai Mária ügyésznő meg a púder mellett valahogyan mégis megfeledkezik arról, hogy a vádhatóság a bűnt keresse a bicskei katolikus egyház körül.

Egy pillanat… Valaki pont most böködi az oldalamat, hogy azt is írjam már le, hogy lehet, hogy az ügyésznő tetszeni akar valakinek, azért kell a púder…

  – De, hát kinek akarhatna tetszelegni a bicskei ügyészségi istennő? – Mííí? – Azt súgja mellettem valaki, hogy a bicskei plébános egy életerős férfi… – Na és aztán? Ilyennek kell lennie! A biblia világosan előírja:

„ Az olyan ember, akinek heréjét szétzúzták vagy kivágták, vagy akinek a szeméremtestét levágták, ne jusson be az Úr gyülekezetébe.” (MTörv 23,2)

  – Ezt talán csak nem sértik meg az egyházban? – Na ne! Hogy az ügyészség meg a katolikus plébánia szomszédos épületben vannak Bicskén? – Nézem a Google Térképet... És tényleg! A Bicskei Járási Ügyészség, a bírósággal közös épületben, a plébánia szomszédságában van. A Google szerint 37.4 méterre. Ekkora távolság választja el az ügyésznő irodáját a bicskei plébánia hálószobájától!

Mondjuk földrajzilag kivitelezhető a legott, a szerelem legyőzött már sokkal nagyobb távolságokat is a történelem során. Persze ilyesmit bizonyítani is kéne… Elvileg kivitelezhető: a plébánia lepedőjét kellene a bicskei ügyészség ginekológiai* eredményeivel szintetizálni, és elindulni a forró nyomon. Hát, ez elég körülményes eljárásnak tűnik! Talán inkább mégis hagyni kellene az egészet a francba, kár ezzel pöcsölni!

Sokkal célravezetőbb volna az ügyésznő famíliáját vagyonosodási vizsgálat alá vonni, hátha abban mutatkozik valami, na nem pont ginekológiailag… A bicskei katolikus egyház nem szavahihető, a bicskei ügyésznő meg nem megbízható. Megtalálja a zsák a foltját – tartja a mondás. Aki keres az meg talál – ez a szabály ráadásul a bűnüldözésben is alkalmazható! Hát valahogyan mégiscsak ki kellene deríteni, hogy mi most azt ábra. Most akkor Szentatya rakja a parazsat a bicskei istennő alá, vagy fordítva?

Talán, ha az ügyésznő kevesebb púdert használna, több idő maradna az ügyészi kötelmekre Felcsút hírhedt környékén. Persze lehet, hogy az ügyésznő mégis mindenáron ragaszkodik a kozmetikához. Mondjuk a bicskei kozmetikák tényleg jók, de talán mégsem a legjobbak egy ügyészségi istennő számára. Én inkább egy fővárosi kozmetikát javasolnék. Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész úr remek kozmetikát üzemeltet a hivatalában. Ott bármit eltüntetnek amit csak akarnak, a Legfőbb Ügyészség a kozmetika magasiskolája. Akár ráncokat, vagy bármi mást is el tudnak tüntetni a bicskei ügyésznő arcáról.


Az ismertettek miatt eljárást kezdeményezek:

 – Szanyi Gyuláné született Barcza Andrea bicskei lakos

 – Kovácsné Dr. Baranyai Mária a Bicskei Járási Ügyészség vezetője

 – Bicskei Római Katolikus Egyház

 – valamint ismeretlen társaik ellen

Kérem az eljárás megindítását, felelősök felkutatását, törvényes felelősségre vonását, értesítés megküldését.

 – Szanyi Gyuláné született Barcza Andrea bicskei lakos – Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/andrea.szanyi.9


A jelen iratban név szerint nevezett további személyek elérhetőségei:

 – Barcza Péter bicskei lakos – Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/barcza.peter.50

 – Borbély Zoltánné született Barcza Marianna csabdi lakos – ­ a házastársának Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005035577296

https://hajnaczkicsaba.blogspot.com/ oldalon közzétett irat



Másolatot kap: ..........................................................................

Megjegyzés: a bibliai idézetek a Káldi-Neovulgáta bibliafordításból származnak
*ginekológiai – nőgyógyászati



                                                               Hajnáczki Csaba

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek