 |
| Turul - Tatabánya |
A viharfelhők rég elvonultak az ország fölött, csupán néhány bárányfelhő látszik, de ők is komótosan tovatűnnek a kék égen. Aztán hirtelen szürkülni kezd az ég, már a nap is alig látszik. Újabb vihar készül netán magyar hon felett? De nem! Egy árny az, ami feltűnik az égen, egy hatalmas madár, amely eltakarja az égbolt egy darabját. Alakja kecses, teste erőtől duzzadó, röpte méltóságteljesen suhanó. Feltűnt az égen a turulmadár! Karmai közt kardot markol, a magyarság védelmezője ő, aki ősidők óta kíséri a magyart. Turul ott volt az ősök földjén, ahonnét útjára kelt ez a nép. Végig kísérte magyart hosszú útján, mígnem hazára leltek a Kárpátok szívében. De utána sem hagyta el turul a népet, mert turul és magyar, egy vér, egy nemzet, és ez így marad örök időre.
A turul időnként szárnyra kél, hogy megnézze a magyart, hogy él, hogy küzd szülőföldjén. Magasan száll az égen, hová az emberi szem nem lát, a regék ősi világában szárnyal, onnan szemléli a világot. Látja a Kárpát-medencét, hol a magyar már szétszórva él, látja a helyet, mit így hívnak: Magyarország. Látja föntről a széthúzó szekértáborokat, a megosztott országot. Aztán lejjebb ereszkedik, balra fordul, egyre lejjebb száll, ahol már emberi szem is láthatja. Ahogy elrepül a baloldal tábora felett hallja, ahogy ordítoznak némelyek a szárnyalása láttán:
- Ott a turul! A szélsőjobboldal! A fasiszták!
A turul tovább száll az ország felett, aztán leszáll egyik kedvelt helyén, egy szikla ormán. Régóta van itt helye, szeret itt a Kő-hegyen, a Gerecse szikláján. Alatta terül el a hajdanvolt bányászváros, Tatabánya. A város, amit mindig is erős baloldali bástyának tartottak számon, és milyen furcsa: itt mégsem ordibálnak a turulra, hogy fasiszta. Még hogy a turul szélsőjobboldali, fasiszta jelkép volna? A turulmadár megvetően gondolt gyűlölőire. Hiszen 1907-óta van itt helye, amikor idekerült, még így nevezték: a bánhidai turulmadár. Akkor még a fasizmust hírből sem ismerték, Árpád serege által vívott bánhidai csata emlékére került ide, a győzelem emlékére, amit Szvatopluk fölött aratott. A turulban fasiszta jelképet látók tudhatnák: a turul ősidők óta létezik, turul az ősi magyar regék világból ered, nem pedig a szélsőjobboldal, és nem a fasizmus szülöttje. Persze a turul jelképe mögé is bújtak már becstelen eszméket hangoztatók az idők folyamán - de vajon nem tűzték-e magukra büszkén a Dávid-csillagot, a muszlim félholdat, vagy például Krisztus keresztjét aljas gyilkosok? A becstelen eszmék hirdetőit kell üldözni, nem a turult, hiszen a turul egy ősidők óta létező magyar jelkép - és nem más.
A turul elmerengett az elmúlt időn, ahogy nézte maga előtt a mélyben Tatabányát. Itt volt, amikor Trianonban megcsonkították az országot, és itt vészelte át a második világháború poklát. Itt volt a Gerecse szikláján, amikor 1947-ben, Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, és Tatabánya községei egy várossá egyesültek, Tatabánya néven. Végül még Rákosi sem űzte el Tatabányáról, pedig Rákosi Mátyás nem a magyarok védőszentjeként vonult be a történelembe. A szocializmus éveiben, az itt élő baloldaliak, liberálisok sem bántották a turult. A turulmadár révedt a múltba, ahogy mozdulatlanul állt erős kőtalapzatán.
Akkor is itt volt ezen a sziklán, amikor 1979-ben átadták Tatabánya újonnan épült szállodáját. Milyen érdekes! Kádár kommunistái nem irtóztak honfoglaló eleinktől úgy, mint mostanság némelyek a mostani bal-liberálisok között. Tudniillik, hogy Kádár idején Tatabánya impozáns szállodáját, Hotel Árpádra keresztelték! Merthogy kádár idején úgy néztek Tatabányán a turulra, hogy az a honfoglaló magyarok Árpád-nemzetségének toteme, és nem pedig szélsőjobboldali, fasiszta jelkép. A bánhidai turulmadár emlékei megőrizték azt is, hogy a szocializmus idején, az Árpád vezér nevét viselő szálloda, és a Lenin szobor, jól megfért egymás szomszédságában Tatabánya közepén. A turulmadár úgy érezte igazságtalan az iránta való baloldali gyűlöletkeltés, és kezdte kényelmetlenül érezni magát a Gerecse ormán. Na persze! Mindenről a történelem tehet! De azért azok a bal-liberálisok, kik mostanság a turult üldözik, legalább ezeket baloldali történéseket tudhatnák. Keserűség mart a turul szívébe, és úgy érezte el kell mennie innét, itt kell hagynia Tatabányát. Eltöltött itt rengeteg évet, szerette ezt a vidéket, de most mégis úgy érezte, mégiscsak baloldali vidék ez. A bánhidai turulmadár a jobboldali emberek táborába vágyott, az övéi közé.
Egy viharos éjszakán a turulmadár elrúgta magát a Gerecse sziklájáról, kitárt szárnyával ráfeküdt a szélre, és elhagyta Tatabányát. A vidéket, hol helye volt már rég, maga mögött hagyta, és úgy érezte nem is tér oda többé vissza. Turul helye a jobboldal táborában van, hol az ősi szövetség, Árpád vére kötelezi a magyart. Szállt magasan egyre feljebb, a fellegek felett, mígnem alant meglátta a jobboldal táborát. Az övéi vannak ott, akik turulban hisznek, akikben tisztes magyar vér lüktet, és nem balos szócsöveknek hisznek. Az övéi, akik turul jelvényét dicsőn hordják, akik saját nemzetüket soha meg nem csalják. Azok, akik büszkék magyar mivoltukra és soha meg nem inognak, mert rendíthetetlenen magyarságuk erős, mint egy szikla. A turul szíve hevesen dobogott, hát itt vannak az övéi, az igazi magyarok! Lejjebb ereszkedett, hogy közelről lássa, hogy a jobboldal minden rezdülése az ősi turul szívét átjárja. Megérkezett hát, itt van magyarjai között, turuljelvényt viselők, és nem baloldali gyűlölködők között. Megnyugodva körözött, itt leszállhat végre, a jobboldali magyarban úgy bízhat, mint Árpád vezérben.
Már éppen leszállt volna, de megakadt tekintete egy jobboldali váron, ahonnét tündöklő fényesség látszott. A Váli-völgy fölé érve megdöbbenve látta, nem vár, ami fénylik, hanem egy irdatlan nagy pénzhegy. Felcsút fölött körözött a turulmadár, a kardot majdnem elejtette, oly döbbenet volt a látvány!
- Hát ez a pénzhegy mi végből termett itt, és ki az, aki a tetején ül, az a kreol atyafi? Hős nagy magyar lehet, merthogy Mészáros Lőrinc nevét betéve tudja, ennek a nemzetnek apraja és nagyja!
Turul az emlékeit kutatva körözött Felcsút fölött. Ejnye! Mészáros Lőrinc nevű nem volt a Vereckei hágót átlépők között... Az ország pénze van itt halomba rakva, de vajon mi végből lett ez az irdatlan vagyon idehordva? Talán a nemzet feltámadását ebből intézik? De hiszen üres lelátók, az új futballstadionokban, az országban mindenütt! A nemzet lelke nem stadionban lakik, hiszen Árpád sem labdát űzve lett honfoglaló vezér itt. Talán a fejlődés modern istenségét rejti ez a pénzhegy, és innét terjed tova az innováció a magyarok vérébe? A turulmadár körözött a pénzhegy fölött, ámde innováció félét sem látott, csupán a pénzhegy körül tolongó sokaságot. Ahogy balosok, liberálisok egymást marcangolják, ott a felcsúti pénzhegy kapujánál. De amott meg mit látni? Magyar zászlót lengetve emberek érkeznek, turuljelvényes magyarok közelednek! A turulmadár fentről döbbenten látja, ahogy összecsapnak jobbosok - balosok, ahogy magyarok ádázul csatáznak. A pénzhegy kapujánál a bebocsájtást várva, a pénzért megy a harc, más ott nem számít, azért ölik egymást, a jobbos, balos hazafik.
Mészáros uraság meg a pénzhegyen vigyorog:
- Legjobb talpnyalóim a radikális magyarok! Cigányt gyűlölni máshová járnak, itt meg engem, a cigányt imádnak, a pénz az istenük én meg a királyuk! Hű talpnyalóim ezek, Árpád hite helyett, a pénzemre vágynak!
A turul szívét átjárta a döbbenet, Felcsút egén körbemenet. Hát mivé züllött ez a népség, a pénz fontosabb ezeknek, mint az Árpádi örökség? Hát ezekért köttetett a vérszerződés? Markolta a kardot, nehogy közéjük ejtse, nehogy a felcsúti harácsoló sereget azzal megsegítse. Ellenük kell kard, nem pedig mellettük, ez harácsoló népség, nem turul vérét hordja! Feljebb is szállt rögvest, fel a felhők fölé, hogy a nemzet szégyenfoltját többé ne is lássa. Nem is nézett aztán se jobbra, sem balra, nyugat felé tartott, a nemzet csúfját maga mögött hagyta. Ködbe burkolódzott a Gerecse sziklája, mikor turul Tatabányát újra meglátta. Kora hajnal volt, még álom borult a tájra, amikor leszállt a szikla ormára. Tán nem is látta senki, hogy nem volt ott egy időre, Tatabánya fölött a magyarság védelmezője. Nem is vágyott többé el, ott maradt, fején Attila hun király koronájával örökre. Most is ott áll régi helyén a bánhidai turulmadár, aki oly sok éve, Árpád győzelmét kiáltja bele a messzeségbe. A haza hangja hív, Árpád vére él, halld meg hát a turul szavát:
Lehetsz jobbos vagy balos, hazát féltő vitézkedő,
de ellenséget keresni ne menj el messzire.
Hiába is mennél, mert a becstelen itt él veled,
a haza ellenségét, saját táborodban keresd!
Az ellenség az, aki vagyont harácsol a nemzet zászlajából,
akinek a pénz többet jelent, mint honfoglaló ősök vére,
mellyel eleink szerződtek, mikor a nemzet egységére esküt kötöttek.
A haza hangja hív, Árpád vére él, turul elhozta kardját.
Itt van a kard, de tudnod kell, Árpád vére nem jobb és nem bal.
Árpád vére egység, a magyarság egésze, Árpád vére, a nemzet egysége.
A haza szeretete nem csupán zászlólengetés,
őseink tisztelete nem csupán jelszó harsogás.
A kard mit Árpád markolt, amit csak az kaphat, ki egységet szolgál,
tiéd lehet, ha nem harácsolsz, ha csupán szolgálsz.
A nemzet egységéért küzdj, tiszteld honfoglaló ősök vérét,
szeresd a nemzetet, és ha így teszel, itt van turul kardja vedd át...
