Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

Legyen Alcsútdobozon Váradi András tér!

Már közel két esztendő telt el azóta hogy 2014 október 11-én Váradi András az Együtt-PM Pártjának alcsútdobozi polgármesterjelöltje meghalt a Göböl-puszta felé vezető úton, a választások előtti estén. Váradi András nevét törölték a választásról, és ezután automatikusan Tóth Erika a Fidesz-KDNP  jelöltje nyerte el Alcsútdoboz polgármesteri székét a választáson. 

Váradi András tisztázatlan halálának ügyében, a haláleset után két évvel már világosan látszik hogy a hatóságok nem is akarják tisztázni Váradi András halálának körülményeit. Váradi András meghalt, ám emléke velünk maradt, és mélyen ott él a társadalom széles köreiben. Temetőben a sírja, a valaha élt ember kegyhelye, ám Váradi András emléke nagyon is élő, létező valóság,  aminek nincs még méltó emlékhelye.

Alcsútdobozon a Béke utca ami a Göböl-puszta felé vezető útra vezet, amin Váradi András is elindult hogy hazatérjen a családjához a választások előtti estén. Alcsútdobozon a saját választási plakátjait ragasztotta azon a napon, még megállt hazafelé egy barátjánál kis időre, és haza indult. Mint azt már tudjuk, Göböl-pusztára már soha nem érkezett meg... 

A Béke út, amin utoljára haladt Alcsútdobozon Göböl-puszta felé menet, a Szabadság útról nyílik, és a kereszteződés egy kis teret ölel közre. A tér közepén kis zöld sziget fával. Sem tábla, sem térkép, semmi nem jelzi hogy ennek a kis térnek lenne neve...

Alcsútdoboz -  Béke utca - Szabadság utca 
Vajon a béke és a szabadság nemes eszméinek kereszteződésénél, találhatnánk-e megfelelőbb nevet, Váradi András nevénél ennek a kis térnek? Aligha! Az ő neve egyet jelent a tisztességgel, az ő neve egyet jelent a bátorsággal, ő mindezt képviselte politikusként az öntelt hatalom ellen. Állítsunk emléket Váradi Andrásnak, akit a hatalom ártó keze némított el. Legyen Alcsútdobozon a Szabadság és Béke utcák kereszteződésénél a kis tér neve - VÁRADI ANDRÁS TÉR!
Legyen Alcsútdobozon Váradi András tér! 

- Mert nem felejtjük el Váradi András emlékét!

- Mert Váradi András emlékének is kell tér!

- Mert Váradi András egy volt közülünk... És akit kisemmizett a hatalom, majd elvették az életét...
Váradi András hála ügyében a pótmagánvádas eljárásban,  2016 februárban volt az első tárgyalás. A tárgyaláson csupán harminc ember volt ott, a Váradi Andrást szeretők közül. A harminc ember nem sok, ám ahhoz éppen elég volt hogy a hatalom félelmében jegelje a bírósági ügyet. AZÓTA NEM MERTEK ÚJABB TÁRGYALÁST TARTANI VÁRADI ANDRÁS HALÁLA ÜGYÉBEN! Gondolkozz el... Harminc ember elég volt ahhoz hogy félelmet keltsen a hatalom soraiban, és minden bizonnyal vagyunk elegen ahhoz is hogy legyen Alcsútdobozon Váradi András tér!
 
Legyen Alcsútdobozon Váradi András tér! 
Nap napután csodálhatjuk a híradásokban Orbán Felcsúton épült szellemvasútját, Mészáros Lőrinc eget verő vagyonát, luxusnyaralóját, és tengeri jachtját. És eközben nincs egy hely ami Váradi Andrásnak állít emléket! Teret kell engedni a tisztességnek, kell hogy legyen tér Váradi András emlékének is ebben az országban! Legyen Alcsútdobozon Váradi András tér!  Váradi Andrást sok száll kötötte Alcsútdobozhoz. Itt járt iskolába gyerekként, itt dolgozott a TSZ-ben annak idején, és itt volt polgármesterjelölt az Együtt-PM politikusaként.

Állítsunk emléket Váradi Andrásnak Alcsútdobozon!

Váradi András kiállt a tisztesség mellett, álljunk ki mi is Váradi András emlékéért! Legyen Alcsútdobozon Váradi András tér! 

Legyen Alcsútdobozon Váradi András tér! 


Add tovább hogy lehessen Váradi András tér!






A blog további bejegyzései között egyszerűen lehet keresni: a lap tetején: jobboldali menü > címkék – tartalomjegyzék
ugrás az oldal tetejére

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek