Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

Magyarországon durván megsértik az anyák és gyermekek az ENSZ által biztosított alapvető emberi jogait!



Tárgy: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megsértése miatt a magyar állam ellen előterjesztett beadvány 


Tisztelt ENSZ
Magyarország az ENSZ tagországaként kötelezettséget vállalt az ENSZ által kinyilvánított Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltak következetes betartására. 
Azonban az állami intézményekben a korábbi politikai korszakokból visszamaradt máig élő gyakorlat folytán, Magyarországon az emberek ügyeit intéző hivatalok gyakran semmibe veszik Magyarország ENSZ-ben vállalt kötelezettségeit, és durván megsértik az emberek alapvető jogait. 

Sajnálatos tény hogy az embereknek Magyarországon még napjainkban is a nemzetközi szerződésekben biztosított jogaik megsértésével kell szembesülniük. Ezért Felcsút körzetében a Merész-elek Kapitányság, a magyar viszonyok miatt - civil kezdeményezésként, a nyilvánosság erejével küzd az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásáért. 

Az anyák, gyermekek, családok jogai minden felelősségteljes magatartást megvalósítani képes ember számára fontosak, hiszen ezek képezik az emberi társadalmak alapjait, és az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is kiemelten említi az anyák, gyermekek, és családok jogait. 

A Merész-elek Kapitányság civil kezdeményezésként számos esetben fordult a magyar hatóságokhoz amikor tudomást szerzett arról hogy a bírósági végrehajtási eljárások során, durván megsértik az anyák, gyermekek, családok alapvető emberi jogait. 

Magyarországon a létfenntartáshoz szükséges élelmezési és lakhatási költségek már elérték a legfejlettebb államok ár színvonalát, miközben a bérek és egyéb juttatások mértéke elmarad ezek szintjétől, és és az Orbán Viktor vezette kormányzat intézkedései miatt tapasztalható munkalehetőségek beszűkülése, a szociális és jövedelempótló juttatások csökkenése folytán a magyar társadalom egyre szélesebb rétege küzd megélhetési nehézségekkel. 

Ilyen körülmények között sok ember számára már a legelemibb létfenntartást veszélyezteti, az amikor a bírósági végrehajtási eljárások során gyakran az összes bevételüktől megfosztják őket. 
Különösen veszélyeztetett a bírósági végrehajtás alatt álló -gyermekeikről egyedül gondoskodó anyák, és gyermekes családok helyzete- hiszen gyakran a teljes jövedelmük elvonása mellett sokszor még az anyáknak, gyermekeknek járó juttatásokat is elveszik tőlük. 

Emiatt a Merész-elek Kapitányság a közelmúltban azzal a kérelemmel fordult a bírósági végrehajtás ügyeiben illetékes hatóságokhoz, valamint Áder János Köztársasági Elnökhöz - hogy a bírósági végrehajtás alatt álló, egyedülálló anyák, gyermekes családok - legalább a téli időszakban megkaphassák a juttatásaik törvényesen nekik járó hányadát. 
A veszélyeztetett anyák-családok ügye a téli időszak alatt azonnali intézkedést igényelne, azonban a magyar állam intézményei mindeddig semmilyen intézkedést nem hoztak az anyák, gyermekek, családok alapvető emberi jogait sértő állapotok megszüntetésére. 
Magyarországon a lakosság jelentős hányada érintett bírósági végrehajtási ügyekben, és a bírósági végrehajtás során történt súlyos visszaélésekről egyre gyakrabban számolnak be a média hírei - ezért Magyarországon egyedülálló anyák, gyermekes családok nagy számban kényszerülhetnek arra hogy gyermekeikről emberhez méltatlan körülmények között gondoskodjanak, a bevételeik illetve az anyáknak és gyermekeknek járó juttatásaik teljes elvonása miatt. 

Mindezek miatt az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordulok, mert a magyar állam megsérti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 23. cikk (3) pontját, amely szerint: 
- "Mindenki, aki dolgozik, olyan méltóságos és kielégítő fizetésre van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságának megfelelő létet biztosít és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki."- 

továbbá a dokumentum 25. cikk (1) pontját, amely szerint: 
-"Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van munkanélküliség, betegség, rokkantság, öregség, özvegység esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor a létfenntartás eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti."- 

Mivel a magyar állam a végrehajtási eljárásokban érintett -gyermekeikről egyedül gondoskodó anyák, gyermekes családok, és egyéb személyek- eseteiben tanúsított magatartásával, az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában biztosított emberi jogokat megsérti, ezért kérem az ENSZ-t intézkedésre. 

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikk (2) pontja szerint: 
-"Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot."- 
emiatt kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetét hogy a magyar államtól kérje számon a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, és így segítse hozzá a bírósági végrehajtási eljárásokban érintett anyákat, gyermekeket, családokat, hogy a ENSZ kinyilvánított akaratának megfelelően számukra is biztosítottak legyenek az alapvető emberi jogaik Magyarországon. 

Megjegyzés: 
Ez az irat a http://facebook.com/hajnaczki.csaba?refid=8 oldalon is elérhető, ahol az anyák, gyermekek, családok érdekében készült többi beadvány is olvasható. 

Kelt. Bodmér 2013 január 5. Hajnáczki Csaba, a Merész-elek Kapitányság munkatársa:)

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek