Bejegyzések

Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

Bűntárs vagy áldozat Váradi András ügyében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitány?

Kép
Hogy annyira ez se legyen titok elárulom, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot valójában a Felcsút környéki rendőrségről irányítják! Ha valaki esetleg még nem tudná… Hivatalosan ugyan pont fordított lenne a leosztás, de a valóságban nemhogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitány ad utasítást a Bicskei Rendőrkapitánynak , hanem fordítva van minden, a Bicskei Rendőrkapitányságon kezelik a paklit, és onnan osztják a zsugát. Amikor Balázs Sándor r. alezredes bicskei rendőrkapitány felveszi a telefont, a vonal másik végen Varga Péter r. dandártábornok Fejér Megyei Rendőr-főkapitány haptákban áll, és egy dolgot mondhat – Parancs! Értettem bicskei rendőrkapitány úr! Bizony így megy ez manapság. Megértük, hogy a nyúl viszi a puskát a rendőrségen Fejér Megyében! - Persze, hát ugye ez van, ezt kell szeretni – bólogat most sok rendőregyenruhás bárány. – Mindenki tudja, hogy a bicskei rendőrkapitány Mészáros Lőrinc érdekeit vigyázza, és ahol milliárdokkal gurigáznak, ott egy...

7 kérdés Dr. Magyar György ügyvédhez Váradi András halála ügyében - frissítve

Kép
Frissítve: 2018. November 6. Címzett: Dr. Magyar György ügyvéd   Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda , Budapest Szent István körút 16. 1113. Küldő: Hajnáczki Csaba , 8080. Bodmér  Vasvári P. 36/a Tárgy: Nyílt levél Tisztelt ügyvéd úr! A Göböl-pusztai juhász néven ismerté vált Váradi András halála sokakban keltett mély felháborodást. András halálát a tisztességes magyar kisember ellen elkövetett gyilkos merényletkent könyvelte el magának a társadalomjelentős része. A halála ügyében folytatott bírósági ügy, már 2017. decemberben jogerősen lezárult, a vádlott, az osztrák – magyar állampolgár Moharos Ferenc felmentésével. Viszont Váradi András halála ügyében folyt bírósági ügy lezárása után egy évvel sem tud többet a köznyilvánossága a Göböl -pusztai juhász halálának részletéiről, mint korábban. Tisztelt ügyvéd úr, korábban ön a Klub rádióműsorában így nyilatkozott: „ megnyugtató módon kell ezt az ügyet lezárni, ne maradjanak kételyek, ne ma...

A sárbogárdi rendőrkapitánynak miért fontos Váradi András ügye?

Kép
Sárbogárdi Rendőrkapitányság 07050/1012018.bü. Címzett: Dr. Varga Péter r. dandártábornok Fejér Megyei Rendőr-főkapitány Előterjesztő: Hajnáczki Csaba , 8080 Bodmér Vasvári Pál u. 36/a Irat tárgya: A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányhoz címzett – a Sárbogárdi Rendőrkapitányságon előterjesztett elfogultság jelentése Tárgy ismertetése: A Sárbogárdi Rendőrkapitányság 07050/1012018.bü. számon - Nagy János r. zls. és Végh Viktor r. ftörm. nevében - becsületsértés vétsége miatt folytat eljárást a személyem ellen. Az eljárás korábban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon folyt, azonban a Suszter Tamás r. alezr. dunaújvárosi rendőrkapitány személye miatt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, elfogultság miatt dunaújvárosi rendőrséget a kizárta az ügy intézéséből, és a Sárbogárdi Rendőrkapitányságot jelölte ki az eljárás lefolytatására. A Sárbogárdi Rendőrkapitányság ellenem folytatott 07050/1012018.bü. számú ügyében, elfogultság vagy egyéb ok miatt, kizárási ...

Tiltakozz! Tagadd! Terjeszd! Kopácsi Sándor Budapest 1956-os rendőr-főkapitánya szellemében a kilakoltatások ellen!

Kép
A rendőrség maradjon távol a kilakoltatásoktól! Címzett: Dr. Balogh János r. vezérőrnagy Országos rendőr-főkapitány Küldő: Hajnáczki Csaba 8080 Bodmér Vasvári P. u. 36/a Tárgy: Felszólítom Balogh János r. vezérőrnagy Országos rendőr-főkapitányt, hogy azonnali hatállyal szűntesse meg a bírósági végrehajtási eljárásokban a kilakoltatásokhoz nyújtott rendőrségi részvételt, és a rendőrség ne vegyen részt emberek otthonaikból való kilakoltatásában. Indokolás: Kopácsi Sándor r. ezredes igen nehéz helyzetben 1956-ban Budapest rendőr-főkapitányaként EMBER és RENDŐR is tudott maradni a szó legnemesebb értelmében, szem előtt tartotta a társadalom érdekeit, és megvédte a rendőrség becsületét is. Miközben Budapesten véres események zajlottak, Kopácsi Sándor Budapest rendőr-főkapitányaként nem hajtott végre politikai utasítást és nem fordította a rendőrséget a civil lakosság ellen, és eközben még a véres cselekmények elől menekülő államvédelmis emberek...

Törpikék! Kinek a bőrébe bújnátok Felcsút környékén?

Kép
Képzeld el, hogy hupikék törpként éled az életed, és ahogy éppen Aprajafalván törpölsz, a többi törppel együtt téged is foglyul ejtett Hókuszpók a gonosz varázsló. Nemsokára vége lesz törp életednek, mert Hókuszpók törplevet fog facsarni belőled, hogy azzal elkészíthesse a varázsfőzetet, amivel mindent arannyá változtathat! Csupán egyetlen módon menekülhetsz a gonosz varázsló karmai közül, ha egy hirtelen törpintéssel valakinek a képét magadra öltöd Felcsút környékéről. Vigyázz jól, mert csak három lehetőség közül választhatsz: a) Mészáros Lőrinc é változol, és te leszel az irigyelt, milliárdos felcsúti gázszerelő Kép: Bankó Gábor. A képen a gázszerelőből lett milliárdos felcsúti polgármester a felcsúti falunap főzőversenyére készült ételeket zsűriz b) Balázs Sándor Felcsút környéki rendőrkapitány leszel, aki kb. 80 – 100 milliót kasszíroz évente, amiért Mészáros Lőrinc köreit védi a környéken https://hajnaczkicsaba.blogspot.com/2015/02/melyik-ruha-al...

Szevasz Viktor! A végén még belügyminiszter lesz Váradi András gyilkosából?

Nyomjátok ellenem a rendőrségi ügyet, ahogyan szoktátok, ész nélkül. Az ellenem folyó újabb rendőrségi koncepció, most két beosztott rendőr nevére van szerkesztve, mert a bicskei rendőrkapitány nem merte a fiókjából elővenni azt a feljelentést amit korábban ő írt ellenem, amiért az interneten népszerűsítem a nevét. Te Viktor! Ilyen beszari alakot ültettél a rendőrkapitányi székbe Felcsút környékén?! Ám ha nincs különb bicskei rendőrkapitánynak mint a Balázs Sándor r. alezredes , nekem ez is jó lesz, viszont ami zavar, hogy megint madárnak néztek! Viktor, most komolyan! A mögöttem álló bő tizenöt évben, egyetlen olyan nap sem volt, amikor ne folyt volna valamilyen eljárás ellenem Felcsút környékén. Rendőrség, bíróság, végrehajtó, meg a néprabló hatósági csürhe minden anyja kínja, csőstül jár hozzám egyfolytában. Ha éjszaka a legmélyebb álmomból keltenek fel, akkor is kapásból el tudom mondani, hogy mit fognak hazudni másnap az aktuális ellenem folyó ügyben a hatóságoknál. A könyökö...

Szevasz Viktor! Mit vacakolsz ennyi ideig a Váradi üggyel?

Már több mint egy hónapja ott van az asztalodon a Göböl-pusztai juhász halála ügyét érintő beadvány ! Akkor aláírod Váradi András halálát - vagy nem írod alá? Hogy előbb még ki akarod rúgatni az országot az ENSZ -ből, meg az EU -ból, és csak azután kezded meg a tetemre hívást? Szóval ezért a késlekedés! A kétharmad már epedve várja, hogy újra a Szovjetunióhoz , akarom mondani az oroszokhoz csatolják Magyarországot . Akkor aztán megint jó lesz minden, mint a régi szép kommünista időkben, a teljes foglalkoztatottság után beköszönt a jólét is hazánkban! Ha eltűnik az áruházak polcairól az a sok nyugati kacat, meg a sok haszontalan multicég, akkor több pénzük lesz az embereknek, mert nem lesz mire elkölteni a pénzt. Hogyan?! Ha végre nem leszünk az EU-ban, akkor a pálinkafőzés után a halálbüntetést is legalizálod majd? Te Viktor vigyázz! Ebben az országban már akasztottak miniszterelnököt is legálisan, csak ahhoz a kivégzéshez a nevét is adta valaki, nem úgy mint utóbb Göböl-pu...

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek