Bejegyzések

Hol van az országod?

Kép
Sokan hallottak már a hírhedt 51-es amerikai körzetről. A nevadai 51 körzetben az amerikai hadsereg támaszpontja van, ahol egyesek szerint titkos kísérletek folynak. Egyesek szerint az 51 körzetben gyakoriak az ufó észlelések , és mindenféle paranormális dolgok történnek. Ám mások szerint nincs ott semmi látnivaló, az ég egy adta világon nem történik arra semmi, csupa kitaláció az 51 körzet legendája. 51 körzet nincs Magyarországon , ám létezik egy olyan vidék, ahol szoktak történni rendhagyó, mondhatni paranormális dolgok. Hivatalosan nem beismert, de nálunk is létezik egy kísérleti körzet. Nem katonai, hanem politikai jellegű kísérletek folynak, a Fidesz által szoros ellenőrzés, felügyelet alatt álló felcsúti körzetben . Pont úgy ahogy az amerikai 51-es körzet esetében, Felcsút környékéről is állítják egyesek, hogy ott megfigyelhetők rendkívüli dolgok, míg mások mindent cáfolnak, kitalációknak bélyegeznek meg minden olyan állítást, amely kiérdemli a fideszes körök nemtetszését Fel...

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Magyar ENSZ Társaság Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata Bevezető Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon, Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz, Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön, Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejlődésének előmozdítása, Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az ember...

Mátyás király meg a Fidesz

-magyar rémmesék sorozat- Holló száll az égen, magyar lakta tájon, vajon az mit figyel, e kies világon? Csak repül a holló, szárnyal fenn az égen, Mátyás udvarában, jó világ volt régen. Akkor hogy mi történt? Megtudhatod te is, olvasd el a mesét, a holló látta ezt is! Megjelent: A Merész-elek Kapitányság , mint civil kezdeményezés gondozásában Készítette: Hajnáczki Csaba, 8080 Bodmér, Vasvári P. u. 36. tel.: 06-20/210-9334 Fontos! Az irat mint szellemi termék a szerző illetve a Merész-elek Kapitányság tulajdonát képezi, azonban a Btk.30.§ (1) pontjára figyelemmel közcélokra is felhasználható. Ezért ezt az iratot sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, bármilyen módon a készítővel való előzetes megállapodás nélkül: lehetséges, sőt! Szükséges! Figyelem! Az iratban ismertetettek jogszabályokba ütköző cselekmények, ezért a hatóságoknak a Be.6.§ (1) alapján intézkedési kötelezettsége van. Feljelentésként kezelendő. Kereskedelmi forgalomba nem hozható! Minden jog ...

A Merész-elek Kapitányság Bodméri tájékoztatója

A Merész-elek Kapitányság Bodméri tájékoztatója       2010-06-30                                                                                                   Rendkívüli kiadás       Nyilvános szám. Megjelenik: tetszőleges példányszámban, a Merész-elek Kapitányság gondozásában. Felelős kiadó: Hajnáczki Csaba, 8080 Bodmér Vasvári P. 36. tel.: +36 20/ 210-9334  Terjesztés: önkéntes terjesztői hálózat útján ­­­       Ki mit szagol Bodméron? Kedves Olvasó! Nyilván Ön is észrevette itt a klímaváltozás . Bizony ennek jelei már Bodméron is tapasztalhatjuk. Kis falunkat egyre gyakrabban önti el az árvíz. Talán elkerülte a Kedves Olvasó figyelmét, de van valaki, aki feltűnően sokat tett a Bodmér...

Kinél esett le a tantusz?

-különösen forintos irat- SZIGORÚAN NYILVÁNOS! Készült: A Merész-elek Kapitányság, mint civil kezdeményezés észrevételei alapján                   tel.: 06-20/210-9334 Irat tárgya: Feljelentés/ Értesítés Címzett: - ENSZ intézménye -Köztársasági Elnöki Hivatal -Legfőbb Bíróság -EU állampolgárai -és még sokan mások Iratot készítette: Hajnáczki Csaba, 8080 Bodmér, Vasvári P. 36 Részletek a Merész-elek Kapitányság jelentéséből: Felcsút mellett a kiemelt zónában vagyunk. Több sikeres akciót hajtottunk végre az ellenség (= Fidesz ) erői ellen. Az akciók során sikeresen átléptük, és magunk mögött hagytuk a vakmerőség határát. Az ellenség (=Fidesz) folyatta az előrenyomulást, és már a kormányhivatalokat is elfoglalta. ( Kovács Tamás Legfőbb Ügyész már korábban a Fidesz fogságába esett) A vakmerőség határán túl szerzett információk alapján nyilvánvaló hogy az ellenség (=Fidesz) már a forint ellen is támadást hajtott végre! Álla...

A RÁK MEG A FARKAS, ÉS A KESZEG TANÁCSA

Kép
-magyar rémmesék sorozat- Európa kelet felén, a kárpátnak medencéjén. Ahol narancsszín sugárzik, ott hol pártérdek virágzik. Bizony ott a jog hiányzik, mert arra farkas mazsolázik. Ott van, ami magyar hazánk, az üvegzsebes cudar világ. Felcsút körül kerek erdő, ez a mese ott tekergő! Megjelent: A Merész-elek Kapitányság , mint civil kezdeményezés gondozásában Készítette: Hajnáczki Csaba , 8080 Bodmér Vasvári P. u. 36. tel.: 06 20/210-9334 Fontos! Az irat, mint szellemi termék, a szerző, illetve a Merész-elek Kapitányság tulajdonát képezi. A termék gyógyszernek nem minősülő, de gyógyhatású készítmény, ezért közlése, továbbadása megengedett, a Btk.30.§(1). értelmében közcélokra is felhasználható.  Olvassa el a használati útmutatót! A termék alkalmazása során az arra érzékeny egyéneknél, bizonyos esetekben: fejfájás, hangulatváltozás, székrekedés, valamint egyéb tünetek is felléphetnek. Pl.: színelváltozás. Figyelemmel az akut fidesztérikus rohamok (hister...

További oldalak

Címkék >

További lehetőségek